Sérülést okozó pengék

 Molnár Csaba

Molnár Csaba

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul a déli határon épülő kerítésre tervezett “sérülést okozó pengék” miatt – közölte szerdán a párt ügyvezető alelnöke.

    Molnár Csaba az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a legfrissebb hírek szerint a magyar-szerb határon épülő kerítés tetején és alján pengés drótot feszítenek ki és maga a kerítésépítést felügyelő nyugalmazott ezredes is elismerte, hogy ezek a pengék alkalmasak komoly sérülések okozására.
Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy ilyen pengék még az osztrák-magyar határon korábban álló kerítésen sem voltak, és ezzel “az Orbán-kormány újabb évtizedekkel távolodott el Európától”. Ezt folytatva úgy fogalmazott: a komoly sérülések okozására alkalmas pengék “már-már felvetik a kérdést, hogy Orbán Viktor elmeállapota elbírja-e még egyáltalán a miniszterelnöki teendőket, beszámítható-e még a magyar kormányfő?”
A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a Belügyminisztérium szerint az illegális határátlépők 98 százalékát kerítés nélkül is elfogják. Szerinte a Szerbia felé néző pengéknek egyetlen céljuk van: tovább fokozni a menekültek elleni indulatkeltést.
A “kormányzati hergelés és a politikai utasításra végzett rendőri vegzálás már emberáldozatot is követelt” – szögezte le, felhívva a figyelmet, hogy egy menekült férfi a rendőröket meglátva ugrott át az M5-ös autópálya szalagkorlátján, ahol elütötte egy autó.
A kerítés mintaszakaszához az alapanyagokat előkészítő állami építő BV Holding Kft. ügyvezető igazgatója kedden azt mondta, hogy a kerítés három méter magas lesz, felül és alul is pengés drót (NATO-drót) fut majd.

Forrás:MTI