Semmi extra, csak a szokásos

Max Verstappen rajtcél győzelmet szerzett vasárnap a Montreálban rendezett Kanadai Forma-1-es Nagydíjon. Ezzel beállította Ayrton Senna rekordját, a holland is 41 versenygyőzelemmel büszkélkedhet a Forma-1-ben. Fernando Alonso azután, hogy hazai versenyén nem tudott dobogóra állni, ezúttal ismét a második lett. Lewis Hamilton vitte célba a bronzérmes helyen a szemmel láthatóan jobban muzsikáló Mercedest.

„Először is nagyjából ezt az eredményt vártam ma, de ahogy már mondtam, nehéz volt tartani a gumik tapadását és a hőmérsékletét, mivel a hőmérséklet nagyon gyorsan lehűlt. Talán azért, mert a távolság (közte és Alonso között) nem volt olyan nagy, de összességében nyertünk és ez a fontos. A rajongók nagyon szenvedélyesek, főleg az itt jellemző esős időben is, ezért szeretünk ide jönni és remélhetőleg még jó sokáig megtehetjük.” – szögezte le a Red Bull 100. futamgyőzelmét megszerző pilóta.

Max Verstappen bár beállította Ayrton Senna rekordját, de nagy valószínűséggel túl is fogja szárnyalni. A Red Bull élmenője megállíthatatlannak tűnik miközben idei hatodik győzelmét szerezte a hétvégén. Ráadásul Ausztriába vándorol tovább a cirkusz, ahol a Narancs Armada nagy létszámban személyesen is biztosítja a 25 éves pilótát a támogatásáról.

Miközben a hétvége nagy részében esős körülmények uralkodtak a Notre-Dame szigeten, vasárnapra kitisztult az idő és szép időben futották a 70 körös futamot a Forma-1-esek. Ennek köszönhetően sok dráma nem történt, s a szokásos felállás alakult ki a végeredményben is. Mindössze két kiesője volt a futamnak. George Russell és Logan Sargeant távozott idejekorán a versenyből.

Az Aston Martin megint kitett magáért. Fernando Alonso különösen szép teljesítményt nyújtott. A spanyol pilóta Nico Hülkenberg időmérős büntetését követően a második helyről rajtolt, s bár egy rövid időre elveszítette ezüstérmes helyét, de féltávnál visszavette azt Lewis Hamiltontól és már nem is lehetett elvenni azt a 41 éves pilótától.

A Ferrari nem csak Charles Leclerc Gilles Villeneuve-re emlékező bukósisakja miatti perpatvar miatt került a figyelem központjába. A monacói a negyedik helyre vitte célba piros betonszaggatóját, s csapattársa, Carlo Sainz követte őt az ötödik helyen. Leclerc egyébként a hétvége során egy, a Villeneuve családdal történt egyeztetetést követően rendezte a kérdéses helyzetet.

A Mercedes ismét remekelt, szemmel láthatóan orvosolták a brackley-i csapatnál az eddigi hiányosságokat. Hamilton nem hazudtolta meg önmagát, de George Russell azonban kénytelen volt kiállni a versenyből. A kilencedik kanyarban ugyanis a fiatal brit megtörte autóját és emiatt ki is jött a biztonsági autó a pályára. Bár Russell folytatni tudta a versenyt, de az 55. körben mégis kiállt.

Sergio Perez bekerült egy rossz spirálba, s nehezen keveredik ki belőle. A mexikói pilóta ezúttal sem állhatott fel a dobogóra. Erőfeszítéseiből a hatodik helyre futotta. Így már jelentős, 69 pontos hátrányba került az egyéni ponttáblán Max Verstappenhez képest. Nem úgy néz ki, mint aki első világbajnoki címére hajtana.

Alexander Albon és a Williams teljesítménye megsüvegelendő. A fiatal táj pilóta a hetedik helyen gurult célba, s ezzel értékes pontokat szerzett maga és csapata számára. Ennek köszönhetően a Williams egy hellyel előrébb ugrott a konstruktőri ponttáblán és már nem a végén kullog. Őt Esteban Ocon követi az Alpine-nal.

Valtteri Bottas zárja az első tizet, ami meglepő, mert utoljára a szezonnyitó bahreini futamon tudott pontszerző helyen célba érni. Ezúttal kínai csapattársa ért célba a mezőny végén. Guanyu Zhou csak a 16. lett.

Folytatás két hét múlva (2023. július 2.) Spielbergben, az Osztrák Nagydíjon, amely az idei második sprintfutamos hétvégével vonzza ide a már úgyis nagy számban várható rajongókat. Max Verstappen narancssárga hada várhatóan elözönli a helyszínt és hatalmas fesztivállal várja kedvence győzelmét.

2023-as Forma-1-es Kanadai Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull 1:33:58.348
  2. Fernando Alonso Aston Martin + 9.570
  3. Lewis Hamilton Mercedes                     + 14.168
  4. Charles Leclerc Ferrari                               + 18.648

5 Carlos Sainz                  Ferrari                                       + 21.540

  1. Sergio Perez Red Bull                           + 51.028
  2. Alexander Albon Williams                            + 1:00.813
  3. Esteban Ocon Alpine + 1:01.692
  4. Lance Stroll Aston Martin                     + 1:04.402
  5. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 1:04.432
  6. Oscar Piastri McLaren + 1:05.101
  7. Pierre Gasly Alpine                     + 1:05.249
  8. Lando Norris McLaren + 1:08.363
  9. Juki Cunoda AlphaTauri + 1:13.423
  10. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  11. Guanyu Zhou Alfa Romeo           + 1 kör
  12. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  13. Nyck de Vries AlphaTauri + 1 kör
  14. George Russell Mercedes Nem ért célba
  15. Logan Sargeant Williams                     Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 195 pont
  2. Sergio Perez 126 pont
  3. Fernando Alonso 117 pont
  4. Lewis Hamilton 102 pont
  5. Carlos Sainz 68 pont
  6. George Russell 65 pont
  7. Charles Leclerc 54 pont
  8. Lance Stroll 37 pont
  9. Esteban Ocon 29 pont
  10. Pierre Gasly  15 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 321 pont
  2. Mercedes 167 pont
  3. Aston Martin 154 pont
  4. Ferrari 122 pont
  5. Alpine   44 pont
  6. McLaren 17 pont
  7. Alfa Romeo    9 pont
  8. Haas   8 pont
  9. Williams   7 pont
  10. AlphaTauri               2 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/