Semjén: a Fidesz-KDNP az EU és a magyar politikatörténet legsikeresebb politikai közössége

A Fidesz-KDNP az Európai Unió és a magyar politikatörténet legsikeresebb politikai közössége, aminek lényege, hogy ez nemcsak szövetség, hanem valódi közösség is – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke vasárnap, a Fidesz 29., tisztújító kongresszusát megnyitó beszédében.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes (v), Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök (b3) és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (b4) a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

       A pártelnök a KDNP és a szövetségesek nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit.
       Úgy fogalmazott: “A Fidesz-KDNP-szövetség tekintetében érdemes tudatosítani magunkban és másokban is azt a büszkeséget, hogy ez a politikai közösség, amelyet létrehoztunk, az Európai Uniónak és a magyar politikatörténetnek a legsikeresebb politikai közössége, aminek a lényege az is, hogy ez nem csak szövetség, de valódi közösség, hiszen 2008 óta minden országos választást abszolút többséggel nyertünk meg. Most se lesz másképp.”
       Fontos látni, hogy a Fidesz és a KDNP, a szövetség, sőt a kongresszus is csak eszköz. A cél, “amiért az egészet csináljuk”, a keresztény civilizáció védelme “a migrációs invázióval” és az “LMBTQ-tébollyal” szemben, valamint a nemzeti szuverenitás biztosítása – hangsúlyozta.
       A nemzeti szuverenitás legfontosabb lépésének azt nevezte, hogy “határon túli véreinkre” is kiterjesztették a teljes jogú magyar állampolgárságot, és így “ők most már nemcsak nemzettársainkként, hanem honfitársainkként és polgártársainkként vannak itt közöttünk”.
       Az ellenzékről Semjén Zsolt azt mondta: helyzetüket az határozza meg, hogy a 2010-ben létrejött centrális hatalmi erőteret duális erőtérre kellett alakítaniuk. Szerinte ennek következtében a mostani ellenzék “reformkommunista – reformfasiszta” ellenzék.
       “A DK-Jobbik-szövetség az a reformkommunista reformfasiszta ellenzéknek a zagyvasága, amit egyetlen dolog tart össze, Orbán Viktorral és velünk szemben való patologikus gyűlöletük, ami mögött az antikrisztianizmus és a magyarellenes reflexek zsigeri beállítottsága van” – mondta.
       Szerinte ha 2018-ban a Fidesz-KDNP nem nyerte volna meg a választásokat, a pandémia közepén a “magyar kormány úgy nézett volna ki”, hogy Szél Bernadett miniszterelnök, Vona Gábor a belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc pénzügyminiszter. Mi lett volna ezzel az országgal, ha egy ilyen reformkommunista – reformfasiszta kormánynak kellett volna megvédenie az országot a pandémiától és mindazoktól a kihívásoktól, amelyekkel szembe kell néznünk? – tette fel a kérdést.
       Véleménye szerint a gondviselés különleges kegyelme, hogy 2014-ben és 2018-ban is a határon túli magyarok szavazatával lett meg a kétharmad.
       Semjén Zsolt arra figyelmeztetett: 2022-ben hasonló kihívás, támadás éri Magyarországot és az értékeinket, mert Brüsszelben eldöntötték, hogy a “progresszió úgy fog kinézni, hogy a keresztény civilizációt le kell rombolni, a nemzeti szuverenitást meg kell szüntetni és a családokat relativizálni kell.”
       Hangsúlyozta: Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje ennek a kiszolgálója, és “Gyurcsány és Gyurcsányné marionettbábuja”.
       Ugyanakkor kijelentette: “minket nem az érdekel, hogy ők mit csinálnak”, mert a Fidesz-KDNP bajtársi szövetség azt a célt határozta meg, azt a nemzetszolgálatot vállalta, hogy megvédjék a keresztény civilizációt, a nemzeti szuverenitást, a családokat és gyerekeket.
       Semjén Zsolt arra is kitért: külön öröm, hogy a teljesen megújult és újjáépített Hungexpo területén tarthatják ezt a kongresszust, mert elsőként ez a központ adott helyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, majd az Egy a természettel világkiállításnak.
       Megjegyezte: ez utóbbin másfél millió látogató volt, amivel a 21. századi Magyarország legnagyobb rendezvénye lett.
       A pártelnök bírálta az ellenzéknek a világkiállítással kapcsolatos magatartását. Azt mondta: az ellenzék egész gondolkodása “egy buborékban van”, ami idegen a magyar világtól, tagadják a valóságot, a végén pedig azt mondják, hogy “hülye a nép”. Megjegyezte: Budapest főpolgármesterének helyében köszönetet mondott volna a kormánynak, hogy ezt az épületet megépítette a fővárosnak, hiszen ennek idegenforgalmi, turisztikai bevétele és minden szellemi kisugárzása Budapestet gazdagítja. Ehhez képest – folytatta – Karácsonytól annyit telt, hogy ugyanúgy “fúrta” a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mint a világkiállítást és annak idején az olimpiát is.
       Értékelése szerint a helyzet az, hogy a Fidesz és a KDNP legfőbb szövetségese “a valóság és a nép”.
       A kongresszust a Hungexpo C pavilonjában lévő konferenciateremben tartják. A színpad mögötti hatalmas narancssárga led-falon a “Nekünk Magyarország az első” mottót vetítik ki, a szónoki pulpitus mögött pedig magyar zászlókat helyeztek el. Az esemény kezdetén Miklósa Erika operaénekesnő énekelte el a Himnuszt.
       Az eseményen mintegy 1470 küldött és több mint 600 meghívott vendég vesz részt. Az esemény házigazdája Zsigó Róbert államtitkár és Koncz Zsófia országgyűlési képviselő.
       A résztvevők délelőtt testületi beszámolókat hallgathattak meg, majd dél körül kezdődtek a szavazások a pártelnök és a négy alelnök személyéről.

MTI