Selyemút-rali: Rajt július 4-én, Moszkvában!

Immár hivatalos a hatodik alkalommal megrendezendő Selyemút-rali rajtjának időpontja: a mezőny (az előzetes információk szerint jó néhány magyar indulóval a soraiban) július 4-én rajtol a Vörös térről.  

Az útvonal megújult, ami azonban változatlan, hogy Oroszország gyönyörű tájain száguldanak majd az autós párosok és kamionos triók, s újdonságként szerepel a programban egy kazahsztáni hurokszakasz.
Az első pályabejárás tanulságai alapján kemény pályákra számíthatunk! Az össztáv 5000 kilométer, amelyből 3500 kilométer a szelektív szakaszok hossza.
A Selyemút-rali mezőnye érinti Kazanyt (Tatarsztán fővárosát), ahol 2013-ban az Universiade indulói vendégeskedtek, s július 12-én ér célba az asztraháni kreml előtt.
A 2014-es Selyemút-rali az előző versenyek hagyományait követi (az utóbbi évek viadalai nagy elismerést váltottak ki a versenyzők és a média körében), a rendezők célja azonban ugyanaz, mint korábban:  “Jobb versenyt szervezni, mint az előző évben!”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*