Schlesser megmondta: Szalaynak nyernie kell

Sapkában, nagykabátban, dideregve ragasztgatták a matricákat a versenyautó és a kamion oldalára – ennyit arról, hogy eljöttek délre, a napos francia tengerpartra. Ehelyett tombolt a szél, és öt fok körül volt a hőmérséklet, úgyhogy fogvacogva sóhajtoztak: de jó lesz már Afrikában! Ott legalább csak éjszaka lesz hideg…

Addig azonban még volt egy kis dolguk: többek között át kellett esni a kötelező adminisztratív és technikai ellenőrzésen, hiszen első a „papírmunka”, csak azután rajtolhattak el hivatalosan is az Africa Race-en. 
Rögtön a megérkezés után kellemes meglepetésben volt része az Opel Dakar Team versenyzőpárosának, Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak, ugyanis amikor a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser meghallotta az Opel Mokka semmivel össze nem téveszthető érces hangját, eléjük sietett. Megveregette Szalay vállát, majd nemes egyszerűséggel közölte: „Ezúttal nyerned kell!” Majd mosolyogva továbbment. 
Mintha az olyan egyszerű lenne! 
Persze, kétség sem férhet hozzá, hogy Szalay meg fogja próbálni, hiszen amikor néhány perccel később a francia tévések a taktikájáról kérdezték, mosolyogva megígérte, hogy az elejétől kezdve állni fog a gázpedálon. Végülis egy éve sem volt ez másként, jöttek is az eredmények (a páros a második helyen állt a szünnapon), csak aztán a motorgondok megakadályozták abban, hogy a gyorsaságát eredményre váltsa. Bízik benne, ezúttal másként lesz. 
A csapat színeiben rajthoz áll a klasszikus Dakarok útvonalán (Marokkó, Mauritánia, Szenegál) haladó Africa Race-en a Vörös Ferenc, Boros László, Szalai Norbert kamionos egység is. Vörösnek ez lesz az első versenye kamionnal – pilótaként. Mert navigálni már navigált az MAN-ben, s autóval versenyzett is, de kamionnal eddig még nem. Na majd most!
A szerencsét mindenesetre nem bízták a véletlenre. A kamion elejére felkötötték az elmaradhatatlan gumicsirkét (amely osztatlan sikert aratott a nézők körében – mindenki azzal akart fényképezkedni), és a szélvédő mögé bekerült a széles szájú mackó is, hogy biztosan megóvja őket minden rossztól. Ha az „állatkerten” múlik, nem lesz gond. Vörös bízik benne, hogy akkor sem, ha rajta. 

A csapat tehát elvégezte az utolsó simításokat a Mokkán és az MAN-en (no és a verseny harmadik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió is átesett a technikai ellenőrzésen a sárga Scaniával), úgyhogy nyugodtan rajtolhatott el Saint Cyprienben vasárnap este. 
Hétfőn a mezőny átautózik Spanyolországba, ahol egy hatalmas komp gyomrába teszik a járműveket és áthajóznak Marokkóba, ahol december 30-án kezdődik a verseny.