Scheidt&Bachmann: már a jegyforgalom felét adják a budapesti automaták

Alig másfél év alatt teljesen megszokták és megkedvelték a fővárosban felállított 300 jegyértékesítő automatát az utasok, hiszen ma már a teljes jegyárbevétel mintegy felét generálják, állítja a berendezéseket gyártó Scheidt&Bachmann. Az automaták vártnál jobb teljesítménye miatt hamarosan újabbak állnak üzembe Budapest utcáin.

A korábban becsültnél lényegesen jobban teljesítenek a budapesti jegyértékesítő automaták, hiszen az előzetes tervekhez képest mintegy 20%-kal több tranzakciót bonyolítanak. A berendezéseket gyártó és üzemeltető német Scheidt&Bachmann adatai szerint ma már a teljes jegyárbevétel mintegy fele a berendezések segítségével keletkezik, és volt olyan nap, amikor az automaták közel negyedmilliárd forintnyi bevételt értek el.

A budapestiek nagyon hamar megszokták és megkedvelték a 300 automatát, hiszen alig másfél év alatt már a jegyforgalom fele ezeken bonyolódik, felhasználóbarátságuknak, illetve a rendelkezésre álló többféle fizetési lehetőségeknek köszönhetően” – állította Hraboczki Márton, a Scheidt&Bachmann Hungary ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az adatok alapján az látható, hogy a berendezések sikerének egyik oka a bankkártyás fizetési lehetőség; bevétel alapján a forgalom mintegy 45%-át adják a kártyás fizetések. Emellett a kártyás fizetések átlagos értéke jóval magasabb, mint a készpénzeseké, ugyanis a tranzakciók számát tekintve 23%-os a kártyahasználat mértéke.

A szakember tapasztalatai alapján a magyarok az átlagnál (kb. 24 hónap) hamarabb érték el az iparágban az automaták által bonyolított értékesítési arányt, ami ugyancsak azt támasztja alá, hogy egyre népszerűbbek az automaták. A jegy- és bérletkiadó automaták telepítése 2014. március 28-án kezdődött, azóta 300 üzemel a fővárosban, azonban a sikerre és igényre való tekintettel hamarosan újabbak érkeznek.

Hraboczki Márton szerint a magyar felhasználók rendkívül nyitottak az újdonságokra, hiszen a fővárosi elektronikus jegyrendszer egyik elemét képező, metró- és HÉV-kapuk egyik változatát is sikeresen tesztelték: az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett Autómentes Napon több mint ötezren haladtak át a beléptetőkapun.

Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy a budapesti elektronikus jegyrendszer kiépítésének folyamata egy újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis idén nyár végén az ütemtervnek megfelelően lezárult a tervezési fázis. Az utasok kényelmén túl egész Budapestre nézve is komoly gazdasági előnyökkel járhat az elektronikus jegyrendszer bevezetése. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetésével az összesített jegyárbevétel növekszik, miközben a költségek nagymértékben csökkennek. Az így megtakarított pénzt pedig a szolgáltatások színvonalának emelésére tudták fordítani a tömegközlekedési cégek, ami még tovább növelte az igénybevevők elégedettségét – mutatott rá Hraboczki Márton.