Sajtóbarát bíróság?

Lehetséges-e közelebb hozni a sajtó munkatársait, s ezáltal részletesebben, közérthetőbben tájékoztatni akár egy kényes bírósági ügyről az érdeklődőket? Van-e ösvény a sokak számára áthatolhatatlannak látszó paragrafusdzsungelben, amely elvezet egy-egy bonyolult jogi eljárás, bírósági határozat megismeréséhez, megértéséhez, elfogadtatásához?

sdr

Nos, ezt a nem mindennapi célt tűzte ki maga elé a Fővárosi Ítélőtábla, amikor dr. Ribai Csilla elnök és közvetlen munkatársai a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának épületében tartott Médiaklub rendezvényeken mondják el kötetlen formában az újságíróknak az újdonságokat, s alkalmanként a sajtómunkások által kért témakörök bővebb kifejtésére is sor kerül.

Hazánk öt ítélőtáblája közül a fővárosi a legnagyobb az ügyek számát, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak létszámát tekintetbe véve. Médiaklubjukban szó esett már többek között a tárgyalás nyilvánosságáról, a sajtó tárgyalótermi jelenlétéről az új eljárási kódexek szerint, legutóbb pedig a nálunk sokáig mostohagyerekként kezelt tanuvédelemmel kapcsolatos aktualitások szerepeltek a találkozó napirendjén. Az elhangzottakat – a korábbiakhoz hasonlóan – hamarosan kis füzetecskében is olvasni lehet.

 

Horváth Gábor Miklós