Rövidre sikeredett oroszlányi kitérő, majd bronzérem Márianosztrán!

Ifj. Pethő István és Bergmann Bence a MARB Nyugati, majd az Északi Régiójában is rajthoz állt az ezüst-kék Lada VFTS-sel. A szobi pilóta az Oroszlány Rallye-n nem járt sikerrel, de a hazai versenyén, a Márianosztra Rally-n megszerezte a négyes kategória harmadik helyét.

Ifj. Pethő már csak édesapja miatt is rajthoz állt az augusztus 30.-án megrendezett oroszlányi Rallysprinten.

„Az Oroszlány Rallye-n azért is indultunk el, mert hallottam több helyről, hogy édesapám nagyon szerette ezt a pályát és kíváncsi lettem, hogy mi mire lennénk képesek rajta. Sokat készültünk a versenyre, mert korábban még nem autóztam fehér aszfaltos szakaszokon, szóval nagy várakozással tekintettünk a futam elé, ami aztán sajnos rövidre sikeredett. A második gyorsasági szakaszon lefogazott a difink, így kénytelenek voltunk feladni a versenyt. A kiesés ellenére úgy érzem, hogy az első gyorsasági jól sikerült, a pálya nagyon tetszett és azt gondolom, hogy jót meccselhettünk volna a többiekkel, de ez sajnos elmaradt.”

A rövidre sikerült komáromi kitérő után a fiatal pilóta Márianosztrán, szinte hazai környezetben mérettette meg magát.

„Mikor megnéztem a nevezési listát, felemás érzések kavarogtak bennem. Egyrészt sokat vártam magamtól, mert hazai versenyünkről volt szó, másrészt kifejezetten erős mezőny jött össze, olyan versenyzőtársakkal, akik ügyesek és igen csak jól mennek. A hazai pálya adta lendülettel és lelkesedéssel vágtunk neki a versenynek. A Márianosztra – Kóspallag szakaszt már ismertük, így most először fordult elő velünk, hogy nem egy vadidegen pályán kellett versenyeznünk. Kíváncsi voltam, hogy így mire leszünk képesek. Úgy érzem, elégedett lehetek magammal, igaz voltak beállítási problémáink, illetve a gumiválasztás sem sikerült mindig tökéletesen, de magunkhoz képest tudtunk gyorsulni és egy biztonságos tempóval, jó eredményt értünk el. Ami a legfontosabb, hogy nem hibáztunk és befejeztük a versenyt a 4-es kategória és az Extra Lada Kupa Extra harmadik helyén. Komoly mezőnyben sikerült dobogóra állnunk, aminek nagyon örülök!