Rovanpera visszaült a győztes vonatra

Kalle Rovanpera Szardínián nem volt elemében, de a Szafari Ralin ismét neki állt a zászló, ahol idei negyedik győzelmét gyűjtötte be. Ha így halad tovább, senki nem veheti el tőle első világbajnoki címét. A második helyen Elfyn Evans ért célba, míg bronzérmesként Takamoto Katsutát üdvözölhetjük. Az első négy helyen csak Toyota-versenyzőt találhatunk, hiszen negyedikként a tavalyi győztes francia, Sebastien Ogier gurult a célba.

„Nagyszerű érzés. Azt kell mondjam, hogy életem legnehezebb raliján vagyok túl, és ha őszinte akarok lenni, a győzelmet a csapatomnak kell, hogy megköszönjem. A négy hibátlan autó tisztán jelzi, hogy nekünk vannak a legerősebb és leggyorsabb autóink. A csapat fantasztikus munkát végzett.” – szögezte le a versenygyőztes fiatal.

Nem favoritként sikerült behúznia az első helyet a 21 éves pilótának. S bár nagy előnnyel érkezett meg Afrikába, célja az volt, hogy minél több pontot gyűjtsön a világbajnokság legnehezebb fordulóján. Péntek délutánra azonban realizálódott benne, hogy a győzelem is elérhető ezen a futamon. Ekkor ugyanis az első helyre ugrott miután csapattársa, Sebastien Ogier a pénteki utolsó gyorsaságin megállt kereket cserélni.

A finn fiatal annak ellenére tartotta jó formáját, hogy a hétvége során nem igazán érezte jól magát. S miközben versenytársai elvéreztek a heves zivatarok áztatta utakon, ő menetelt előre és sima győzelmet szerzett walesi csapattársa, Elfyn Evans előtt. Most már 65 pontos előnyre tett szert az egyéni ponttáblán úgy, hogy még hét verseny van hátra a szezonból. A Toyota is növelte előnyét, jelenleg 62 ponttal áll az élen a Hyundai előtt.

Evans kisebb problémákkal küzdött a rali során, bár a szombati iszapfürdőben nem működő ablakmosója komoly kihívások elé állította a pilótát. A harmadik helyezett Katsutának fekszik a Szafari Rali, tavalyi második helyezését idén egy bronzérmes hellyel fejelte meg. A japán autóversenyző sikeresen maga mögött tartotta a 2021-es Szafari Rali-győztes Sebastien Ogiert, aki most a negyedik helyre vitte célba autóját. 1993-ban értek célba utoljára Kenyában az első négy helyen a Toyota autói.

A két Sebastien (Ogier és Loeb) csatája végül elmaradt. A kilencszeres világbajnok még pénteken kiesett motorgondokkal, majd a Rally2 szabály értelmében újraindult és az első tíz között ért célba.

Szardínián győzni tudott a Hyundai Ott Tanak révén. Ezúttal azonban az ötödik helyezés volt a legjobb, amire futotta az alzenaui csapatnak. Thierry Neuville ért célba ezen a helyen. A hétvége felejthető eredményt hozott a koreai csapatnak. Ott Tanak másodjára esett ki vasárnap szervókormányzása meghibásodása miatt. A csapat csak azzal vigasztalódhat, hogy két pilótája, Neuville és Tanak is megtartotta második és harmadik helyét az egyéni világbajnokságban.

A hatodik helyen a legjobban helyezett M-Sport Ford pilóta ért célba Craig Breen személyében. A brit csapat számára sem úgy sikerült a hétvége, ahogy várta volna. Breen előnyt kovácsolt Oliver Solberg problémájából. A fiatal pilóta autója ugyanis megállt az út közepén, mikor a légszűrője tele ment porral, s emiatt törölni is kellett a vasárnapi nyitó szakaszt. A svéd pilóta később újra elindult, de ismét gondokkal küzdött és a tizedik helyre esett vissza.

A hetedik, nyolcadik és kilencedik hely a Puma privát indulójáé, Jourdan Serderidisé, a kiesését követően ismét harcba szálló Sebastien Loebé és a WRC2 kategória győzteséé, Kajetan Kajetanowiczé lett.

A Rali Világbajnokság három hét múlva (2022. július 14-17.) folytatódik az Észt Ralival. Tavalyelőtt látogatott el először ide a rali világbajnokság mezőnye és akkor a helyi hős Ott Tanak nyert. 2021-ben azonban Kalle Rovanpera kimutatta foga fehérjét és minden idők legfiatalabb raligyőzteseként történelmet írt Észtországban

2022-es Szafari Rali eredménye

  1. Kalle Rovanpera (FIN)               Toyota Yaris Rally1                        3:40:24,9
  2. Elfyn Evans (GBR)                     Toyota Yaris Rally1                        3:41:17,7
  3. Takamoto Katsuta (JPN)           Toyota Yaris Rally1                        3:42:07,6
  4. Sebastien Ogier (FRA)              Toyota Yaris Rally1                        3:42:35,2
  5. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai i20 N Rally1                     3:51:05,8
  6. Craig Breen (IRL)                       Ford Puma Rally1                         4:03:52,8
  7. Jourdan Serderidis (GRE)         Ford Puma Rally1                         4:10:41,4
  8. Sebastien Loeb (FRA)               Ford Puma Rally1                         4:12:37,5
  9. Kajetan Kajetanowicz (POL)     Skoda Fabia Evo Rally2                4:16:02,5
  10. Oliver Solberg (NOR)              Hyundai i20 N Rally1                     4:18:01,5

A világbajnokság állása

 

  1. Kalle Rovanpera (FIN)               Toyota Racing WRT           145 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai WRT                        80 pont
  3. Ott Tanak (EST)                          Hyundai WRT                        62 pont
  4. Takamoto Katsuta (JPN)           Toyota Racing WRT NG      62 pont
  5. Craig Breen (IRL)                       M-Sport Ford WRT                60 pont
  6. Elfyn Evans (GBR)                     Toyota Racing WRT             57 pont
  7. Sebastien Loeb (FRA)               M-Sport Ford WRT                35 pont
  8. Sebastien Ogier (FRA)              Toyota Racing WRT             34 pont
  9. Dani Sordo (ESP)                       Hyundai WRT                        34 pont
  10. Gus Greensmith (GBR)           M-Sport Ford WRT                28 pont

Gyártók

  1. Toyota Racing WRT                   246 pont
  2. Hyundai WRT                            184 pont
  3. M-Sport Ford WRT                     144 pont
  4. Toyota Racing WRT NG             68 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/