Rovanpera állva maradt és győzött Kenyában

Miközben vetélytársai elvéreztek az afrikai küzdelmes utakon, Kalle Rovanpera idei második versenyén megszerezte második győzelmét a Szafari Ralin. Ezzel a fiatal finn beállította Sebastien Ogier ugyanitt szerzett győzelmeinek számát. A második helyen Rovanpera japán csapattársa, Takamoto Katsuta ért célba, míg a dobogó bronzérmes helyére az M-Sport pilótája, Adrien Fourmaux állhatott fel.

„Mindig különleges itt nyerni. Legendás verseny ez a Toyota számára. Mindig is jók voltunk itt és ez még folytatódik majd. Ahogy Afrikában is mondják: Az elöl menő autó mindig egy Toyota!” – szögezte le a versenygyőztes pilóta. „Nagy köszönet a csapatnak, mivel mindenki nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy az autó jól menjen. Én és Jonne (a navigátora) jó munkát végeztünk szerintem, nem hiszem, hogy ennél jobb Szafari Ralit futhat valaki. Semmi gond, tiszta vezetés, jó munka volt.” – tette hozzá.

A tavaszi időpontra áthelyezett Szafari Ralin változékony időjárás várt a mezőnyre. Hol száraz és poros, hol meg esős és saras körülmények között kellett a résztvevőknek harcolnia az amúgy sem könnyű megmérettetésen. Rovanpera egyike volt annak a kevés versenyzőnek, aki tiszta, hibátlan versenyt tudhatott maga mögött. Szombati teljesítményével az új pontrendszer alapján 18 ponttal gazdagodott a Toyota címvédő világbajnoka. Katsuta 15, Fourmaux pedig 13 pontot kapott, mivel vasárnap célba értek.

Thierry Neuville szombaton megszorongatta Rovanperát, de miután autójának az üzemanyag ellátó rendszere meghibásodott, nagyon hátraesett a mezőnyben, ami megnyitotta az utat Takamoto Katsuta előtt. A japán a második helyre ugrott ekkor előre az M-Sport pilótája Adrien Fourmaux elé. A szombati formáját az elöl álló trió megtartotta és vasárnap így értek célba.

A hétvége abszolút nyertese a Toyota és Adrien Fourmaux. Előbbi mivel a gyártók között az első helyre ugrott, utóbbi pedig azért mert az idei három futamból kettőn felállhatott a dobogóra, pedig a francia félgyári támogatással versenyez.

Elfyn Evans pénteken még dobogós helyekért versenyzett, de szombaton kétszer is kerékcserét kellett végeznie, emiatt több, mint négy percet vesztett az élen végző csapattársához képest. A walesinek így végül a negyedik helyezés jutott, de még így is második az egyéni ponttáblán Thierry Neuville mögött.

A monacói győztes Neuville joggal volt mérges, mivel végül csak az ötödik helyre tudott célba érni, de így is ő volt a legjobb helyen végző Hyundai-pilóta. A Toyota mindig domináns volt eddig a Szafari Ralin, így bár idén nagyon szép munkát végeznek a Hyundai pilótái, várható volt, hogy ezúttal a toyotásoknak terem babér. A Hyundainál a belgán kívül még Ott Tanaknak sikerült az első tíz között célba érnie a hétvégén. Az észt a nyolcadik helyre kormányozta célba autóját azután, hogy még pénteken eltört a felfüggesztése. Tanakot két WRC2 pilóta is megelőzte az első tízben. Gus Greensmith és Oliver Solberg Skoda Fabiával ért célba a hatodik és hetedik helyen.

Az első tizet Jourdan Serderidis az M-Sport Ford Pumájával és a lengyel Kajetan Kajetanowicz zárja egy WRC2-es Fabiával.

A következő világbajnoki raliversenyre három hetet kell várnunk, 2023. április 18-21. között kerül megrendezésre az aszfaltos Horvát Rali. A koronavírus járvány kitörésének köszönhetően került be ez az európai helyszín a világbajnokság versenynaptárába és azóta is bent van. A szezon negyedik versenyeként kerül rá sor tavasszal a szomszédunkban. Ezúttal is ez lesz a szezon első teljesen aszfaltos futama, várhatóan tavaszi esős időjárási körülmények között.

2024-es Szafari Rali eredménye

  1. Kalle Rovanpera (FIN)               GR Yaris Rally1 HYBRID              3:36:04,0
  2. Takamoto Katsuta (JPN)           GR Yaris Rally1 HYBRID              3:37:41,8
  3. Adrien Fourmaux (FRA)            Puma Rally1 HYBRID                    3:38:29,1
  4. Elfyn Evans (GBR)                     GR Yaris Rally1 HYBRID              3:40:24,2
  5. Thierry Neuville (BEL)               i20 N Rally1 HYBRID                     3:46:21,5
  6. Gus Greensmith (GBR)             Fabia RS WRC2                           3:54:09,4
  7. Oliver Solberg (SWE)                Fabia RS WRC2                           3:55:32,5
  8. Ott Tanak (EST)                          i20 N Rally1 HYBRID                     3:57:06,0
  9. Jourdan Serderidis (GRC)        Puma Rally1 HYBRID                    4:02:17,3
  10. Kajetan Kajetanowicz (POL)  Fabia RS WRC2                           4:02:38,4

Forrás: facebook.com/amberprkft/