Rosberg váratlan triplázása Monacóban (Hamilton kárára…)

Nico Rosberg nagyon örülhet ma. A Monacóban felnőtt pilóta ugyanis zsinórban harmadszorra győzött a Monte-Carlo szűk utcáin rendezett Forma-1-es futamon. Sokáig úgy volt, hogy ezúttal Lewis Hamilton viszi haza a győztes trófeát erről az előkelő helyszínről, de csapata rossz döntésének köszönhetően a bronzérmes hellyel kell beérnie a címvédő pilótának. Sebastian Vettel ismét dobogós helyen ért célba, idén először második helyezett lett. A Ferrari német pilótája volt az egyetlen mosolygós versenyző a dobogós interjú során.

Amber-Monacoi_F1-rajt

A monacói futam kissé andalító kétharmadát követően Max Verstappennek köszönhetően felélénkültek az események. A holland pilóta ugyanis annyira belelendült abba, hogy a mezőny élére tör, hogy a nagy haladás során egy sor sikeres előzés után rosszul mérte fel Romain Grosjean kielőzésének lehetőségét. A Sainte Devote kanyarban belement autójával a francia Lotusának hátuljába és kitört kerekű autójával egyenesen a pálya széli falba csapódott autója orrával. 16 körrel a verseny leintése előtt kiment a pályára a biztonsági autó.

Ez a pillanat pecsételte meg Lewis Hamilton versenyét. A brit pilóta az első rajtkockából rajtolva állt ezidáig az élen, majd a biztonsági autó pályára jövetelével egyidőben kihívta csapata kerékcserére a bokszba. Ekkor Nico Rosberg állt az élre, őt Vettel követte a másodikon. Hamilton már csak a harmadik helyre tudott visszatérni Mercedesével a versenybe. Mivel mindössze nyolc kör erejéig folytatódott már csak a verseny, Hamilton nem tudott sokat tenni, mint kelletlenül, de elfogadni azt, hogy a győzelem kicsúszott a kezei közül.

Két pozíciót és értékes pontokat vesztett ekkor a rettentően csalódott pilóta. A Mercedes persze magára vállalta a felelősséget a rossz döntés miatt, de ez már nem segít az eddig sikert sikerre halmozó Hamiltonon. Spanyolország után ez a második futam, amelyet nem sikerült megnyernie.

Amber-Monacoi_F1-Rosberg

„Nem tudom igazán kifejezni, hogy hogyan érzek, így meg sem próbálom. Ez az a verseny, amely évek óta nagyon közel áll a szívemhez. Nagyszerű érzés volt ekkora előnnyel vezetni a futamon. Nem is kellett nagyon nyomnom a gázt, még meg is duplázhattam volna az előnyömet, ha jobban nyomom neki. Máskorra maradt ez a harc számomra. Biztosan leülünk a futam után, és megpróbáljuk megtalálni a fejlődés módját. Visszajövök és megpróbálom megnyerni a következőt.” – szögezte le határozottan Hamilton.

Két pozitív meglepetése volt a hétvégi futamnak. Danyiil Kvjat negyedik helyezése Forma-1-es pályafutása legjobbja. A fiatal orosz pilóta a gyengélkedő Red Bullal nagyon szép teljesítményt tett le az asztalra, s mindjárt be is került az egyéni ponttábla első tíz helyezettje közé 17 ponttal. A másik említésre méltó pilóta az Jenson Button. A monacói futamon a motorerő nem játszik olyan fontos szerepet, ezért is várta Fernando Alonso a versenyt megelőzően, hogy itt már pontokat szerezhet az eddig pont nélküli McLaren. Alonso és Button is kiváló pilóta, amellett, hogy mindketten világbajnokok. Itt nem a gyengélkedő Honda motor játszotta a fő szerepet, hanem a pilóták tudása. Sajnos Alonso alatt megállt a technika, de Jenson Button révén négy értékes pontot szereztek a wokingiak a hercegségben rendezett nagydíjon. Kanadába, a következő futam helyszínére, már nem kizárólag a saját pénzén utazik a csapat.

Daniel Ricciardo Kvjat mögött lett ötödik azután, hogy vitatott módon megelőzte Kimi Raikkönent. Előzés közben az ausztrál autójának első kereke nekiütközött a ferraris pilóta hátsó kerekének, s emiatt Raikkönen lecsúszott a haladási ívéről és Ricciardo könnyen kielőzte őt. Büntetést nem kapott, a finn kénytelen volt elfogadni a hatodik helyezést.

Őt a Force Indiával versenyző Sergio Perez követi a hetedik helyen. A mexikói pilótának köszönhetően a Force India kettőt előreugrott a konstruktőri ponttáblán és jelenleg a hatodik helyen áll a Sauber mögött. A kilencedik helyen Felipe Nasr ért célba a Sauberrel és az utolsó pont Carlos Sainzé lett (Toro Rosso).

A hercegséget elhagyva a Forma-1-es csapatok a tengerentúlra, Kanadába utaznak, ahol két hét múlva (2015. június 7.) Montrealban mérkőznek meg egymással. 2014-ben váratlan eredmény született az észak-amerikai futamon. Daniel Ricciardo ugyanis pályafutása első győzelmét szerezte meg ott. Nico Rosberg lett a második, Vettel pedig a harmadik.

2015-ös Monacói Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Nico Rosberg                Mercedes                       1:49:18.420
  2. Sebastian Vettel           Ferrari                        + 4.486
  3. Lewis Hamilton             Mercedes                       + 6.053
  4. Danyiil Kvjat                 Red Bull                           + 11.965
  5. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 13.608
  6. Kimi Raikkönen             Ferrari                        + 14.345
  7. Sergio Perez                Force India                       + 15.013
  8. Jenson Button              McLaren                        + 16.063
  9. Felipe Nasr                   Sauber                         + 23.626
  10. Carlos Sainz Jr.          Toro Rosso                      + 25.056
  11. Nico Hülkenberg         Force India                       + 26.232
  12. Romain Grosjean        Lotus                          + 28.415
  13. Marcus Ericsson         Sauber                         + 31.159
  14. Valtteri Bottas             Williams                       + 45.789
  15. Felipe Massa              Williams                       + 1 kör
  16. Roberto Merhi             Marussia Ferrari               + 2 kör
  17. Will Stevens                Marussia Ferrari               + 2 kör
  18. Max Verstappen         Toro Rosso                      Nem ért célba
  19. Fernando Alonso         McLaren                        Nem ért célba
  20. Pastor Maldonado       Lotus                          Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Monacói Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       126 pont
  2. Nico Rosberg                        116 pont
  3. Sebastian Vettel                       98 pont
  4. Kimi Raikkönen                        60 pont
  5. Valtteri Bottas                           42 pont
  6. Felipe Massa                            39 pont
  7. Daniel Ricciardo                        35 pont
  8. Danyiil Kvjat                            17 pont
  9. Felipe Nasr                             16 pont
  10. Romain Grosjean                    16 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       242 pont
  2. Ferrari                        158 pont
  3. Williams                         81 pont
  4. Red Bull                             52 pont
  5. Sauber                           21 pont
  6. Force India                            17 pont
  7. Lotus                            16 pont
  8. Toro Rosso                            15 pont
  9. McLaren                            4 pont
  10. Manor                              0 pont

 

 

(Forrás: Amber PR)