Rosberg nyerte a drámai belga futamot

Szokatlanul meleg futammal nyílt meg vasárnap a Forma-1-es szezon második része Spa-Francorchamps-ban. Nico Rosberg élni tudott a kínálkozó lehetőséggel és könnyedén nyerte a Belga Nagydíjat, pályafutása során először. Lewis Hamilton leghátulról indulva fel tudott jönni egészen a harmadik helyig a balesetekkel tarkított futamon, így a vártnál kevesebb pontot vesztve áll az egyéni ponttábla első helyén. A Mercedes-szendvicsben ezüstérmesként Németország után ismét Daniel Ricciardo ért célba. Ez zsinórban a harmadik futam, ahol dobogóra állhatott az ausztrál pilóta.

Amber-Belga_F1

„Nagyszerűen érzem magam, ez egy tökéletes eredmény. Az autó lenyűgözően ment. A hétvégét egy csomó nehézséggel nyitottuk, de végül összeszedtük magunkat és az autót nagyon átalakítottuk. Nem vártam volna, hogy Lewis a harmadik helyen ér célba, ez nagyon hatásos volt, nagyszerű munkát végezhetett a csapat. Most nem a pontokra koncentrálok, ezen a hétvégén azért jöttem, hogy megnyerjem a Belga Nagydíjat és ez sikerült is.” – szögezte le a versenygyőztes Rosberg.

A nyár utolsó futamát ezúttal nem az időjárása, hanem a sok baleset tette emlékezetessé. Bár Nico Rosbergre nem voltak hatással a balesetek, mégis rosszul érintette, hogy a hátulról rajtoló Lewis Hamilton a balesetek által viszonylag kicsire tudta csökkenteni a rajtolási pozíciójából eredő hátrányát.

 Amber-Belga_F1-rajt

Ami pedig a baleseteket illeti, nem kellett sokáig várni rájuk. A rajt után mindjárt az első kanyarban, a La Source-ban három pilóta összekoccanásának lehettünk szemtanúi. Sebastian Vettel ment neki Kimi Raikkönen autójának, a finn pedig hozzácsapódott Max Verstappen Red Bulljának. Nem úszták meg bokszlátogatás nélkül. Ezután Button autójának hátuljába ment bele Pascal Wehrlein a Les Combes-ban, s mindketten kiestek. Őket Carlos Sainz követte a kiesők között, mikor is egy csúnya jobb hátsó defektet kapott a második körben.

A legnagyobb baleset azonban még hátra volt. A hatodik körben Kevin Magnussen ugyanis az Eau Rouge tetején elvesztette uralmát Renault-ja fölött és megpördülve nekicsapódott a gumifalnak. Az autó darabokra tört, de a dán pilóta megúszta komolyabb sérülések nélkül. A futamot meg kellett állítani, hogy meg lehessen javítani a gumifalat. A versenyt a 11. körben indították újra.

A mezőny végéről rajtoló Lewis Hamilton és Fernando Alonso tudtak legjobban profitálni a balesetből. A brit pilóta a kilencedik körben már az ötödik helyen haladt, miközben a többiek a biztonsági autós fázis alatt bementek a bokszba. Ennek később kárát látták, hiszen megállították a futamot. Hamilton és Alonso előkelő pozícióból rajtolhattak el újra. Hamilton az ismételt rajt után megelőzte Alonsót és egyre előrébb verekedte magát.

 Amber-Belga_F1-dobogo

A negyedik helyen célba érkező Nico Hülkenbergnek bár még nem sikerült felkapaszkodnia a dobogó valamelyik fokára, azért beállította legjobb Forma-1-es eredményét, s ismét negyedik lett. Mivel csapattársa, Sergio Perez, őt követve az ötödik helyen ért célba, a Force India a Williamst megelőzve a konstruktőri ponttábla negyedik helyére ugrott előre.

Sebastian Vettel visszaesett a rajt utáni karambolja után, de az ismételt rajt után a hatodik helyen tudott célba érni. Őt Alonso követi a hetediken. A spanyol pilóta hatalmas versenyzéssel ért célba az első tíz között a mezőny végéről rajtolva. A McLarennek ez jól jött, hiszen Jenson Button kiesett.

A Williams két pilótája, Valtteri Bottas és Felipe Massa a nyolcadik és a tizedik helyen kormányozta célba kék-fehér autóját. Azonban ez a két pontszerző helyezés sem volt elég ahhoz, hogy a csapat megtarthassa negyedik helyét a konstruktőrök között. A köztük lévő kilencedik helyezést Kimi Raikkönen csípte meg.

Raikkönen nem egy egyszerű versenyen van túl. Azután, hogy a július végi hungaroringi futamon már volt egyszer egy afférja a Red Bull üdvöskéjével, Max Verstappennel, most ismét összekötötték a bajszukat. A Les Combes-ban összeért az autójuk, majd ez később majdnem megismétlődött. A finn most is nemtetszésének adott hangot a rádión keresztül, csakúgy, mint Mogyoródon. Verstappen autójának egyébiránt nem tett jót a rajt utáni koccanás és az egész verseny alatt küszködött, hogy jó tempóban hajtson. Végül a 11. helyen ért célba, pontok nélkül.

Esteban Ocon sikeresen teljesítette első nagydíját, s a 16. helyen ért célba egy kör hátrányban.

A Forma-1-es mezőny ezúttal nem pihenhet, hiszen a hétvégén (2016. szeptember 4.) a csapatoknak máris az Olasz Nagydíjon kell rajthoz állniuk. Monza a Ferrari hazai versenye, ahol a Tifosi (a Ferrari rajongók) mindig a pirosak győzelmét várja. Tavaly Lewis Hamilton mögött a második helyet tudta megszerezni Sebastian Vettel, s bár a Mercedes-pilóta ismételhet, a Ferrari idei szereplését látva, Vettel nemigen. A hazai pálya előnye azonban még okozhat meglepetéseket.

2016-os Belga Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Nico Rosberg                Mercedes                          1:44:51.058
  2. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 14.113
  3. Lewis Hamilton             Mercedes                       + 27.634
  4. Nico Hülkenberg           Force India                        + 35.907
  5. Sergio Perez                 Force India                        + 40.660
  6. Sebastian Vettel            Ferrari                        + 45.394
  7. Fernando Alonso           McLaren                        + 59.445
  8. Valtteri Bottas               Williams                       + 1:00.151
  9. Kimi Raikkönen             Ferrari                        + 1:01.109
  10. Felipe Massa               Williams                       + 1:05.873
  11. Max Verstappen          Red Bull                           + 1:11.138
  12. Esteban Gutierrez       Haas                           + 1:13.877
  13. Romain Grosjean        Haas                           + 1:16.474
  14. Danyiil Kvjat                Toro Rosso                       + 1:27.097
  15. Jolyon Palmer             Renault                        + 1:33.165
  16. Esteban Ocon             Manor                          + 1 kör
  17. Felipe Nasr                  Sauber                         + 1 kör
  18. Kevin Magnussen       Renault                             Nem ért célba
  19. Marcus Ericsson         Sauber                              Nem ért célba
  20. Carlos Sainz               Toro Rosso                       Nem ért célba
  21. Jenson Button             McLaren                           Nem ért célba
  22. Pascal Wehrlein          Manor                               Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Belga Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       232 pont
  2. Nico Rosberg                        223 pont
  3. Daniel Ricciardo                      151 pont
  4. Sebastian Vettel                      128 pont
  5. Kimi Raikkönen                      124 pont
  6. Max Verstappen                     115 pont
  7. Valtteri Bottas                           62 pont
  8. Sergio Perez                            58 pont
  9. Nico Hülkenberg                       45 pont
  10. Felipe Massa                           39 pont

Konstruktőrök:

  1. Mercedes                       455 pont
  2. Red Bull                           274 pont
  3. Ferrari                        252 pont
  4. Force India                          103 pont
  5. Williams                       101 pont
  6. McLaren                          48 pont
  7. Toro Rosso                            45 pont
  8. Haas                             28 pont
  9. Renault                            6 pont
  10. Manor                                       1 pont

 

(Forrás: Amber PR)