Roadshow-ra indul az Árvízvédelmi Rádió

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésével 2013. június 9-én, országosan elérhető frekvenciákon kezdte meg adását az Árvízvédelmi Rádió (Árvíz FM), mely folyamatos híreket, tudósításokat, friss információkat közvetít a dunai árvízi védekezésről.

Az ár levonulása után, június 24-én, hétfőn kéthetes roadshow-ra indul az Árvízvédelmi Rádió. A mozgó közvetítés először a Duna mentén haladva számol be az árvíz utáni helyreállítási munkálatokról, majd a Tiszán felfele úszva a folyó menti védekezés, folyószabályozás, erőművek és a folyamhajózás témaköreit járja körül. Két nagy folyónk után állóvízre evez az Árvíz FM: a Velencei-tó és a Balaton mentén a vízgazdálkodás, víztározás, a vízszint és a víz be- illetve elvezetésének aktuális témaköreivel foglalkozik. Ebben nem csak meghívott vendégeik, hanem telefonon kapcsolt szakértők is segítségükre lesznek. A vízzel kapcsolatos komolyabb témák mellett természetesen helyet kapnak a vízparti turizmust, horgászatot és vízenergiát bemutató összeállítások.

Az utazó közvetítés állomásai:

1. Győr                 2013. június 24.

2. Komárom       2013. június 25.

3. Esztergom     2013. június 26.

4. Szentendre   2013. június 27.

5. Mohács           2013. június 28.

6. Baja                  2013. június 29.

7. Szeged            2013. június 30.

8. Szolnok           2013. július 1.

9. Kisköre            2013. július 2.

10. Tiszalök         2013. július 3.

11. Tokaj             2013. július 4.

12. Agárd            2013. július 5.

13. Siófok            2013. július 6.

14. Keszthely     2013. július 7.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*