Rendkívüli óvintézkedéseket vezetnek be szilveszterkor Berlinben a karácsony előtti terrortámadás miatt

Minden eddiginél szigorúbb óvintézkedéseket vezetnek be szilveszterkor Berlin központjában, ahol ismét megrendezik Németország legnagyobb évbúcsúztató mulatságát, a biztonsági koncepciót a német fővárosban karácsony előtt elkövetett iszlamista terrormerénylet miatt átdolgozták.

    A berlini rendőrség csütörtökön ismertetett tervei szerint a kamionos merényletből okulva beton terelőelemekkel torlaszolják el a világ legnagyobb szilveszteri bulijaként is emlegetett belvárosi szabadtéri rendezvény helyszínéhez vezető utakat. A betontömböket úgy állítják fel, hogy senki ne tudjon belehajtani a tömegbe, de a mentő-, tűzoltó vagy rendőrautók áthaladhassanak. Szintén fontos újítás, hogy a bejáratoknál és a rendezvény térségében géppisztolyos rendőrök is járőröznek majd.
    A szabályokat már a 2015. novemberi párizsi terrormerénylet hatására is szigorították. Palackot, esernyőt, veszélyes eszközöket korábban sem engedtek be, tavaly óta pedig nagyobb táskával, hátizsákkal, kofferrel sem lehet bemenni. Az idén három bejáratnál csomagmegőrző konténereket állítanak fel, ezekben egyenként 840 zárható szekrény van.
    A Berlin központját átszelő Június 17. sugárútnak a Brandenburgi kapu és Tiergarten parkban álló Győzelmi oszlop közötti két kilométeres szakaszán 22. alkalommal rendeznek évbúcsúztatót. Tavaly mintegy 200 ezren vettek részt a rendezvényen, a szervezők szerint az idén is legalább ennyien lesznek. A karácsony előtti merénylet nem vetette vissza a turizmust, nagyon kevesen mondták le az ünnepekre lefoglalt szállásukat – mondta a Der Tagesspiegel című fővárosi lapnak a Visit Berlin tartományi városmarketing ügynökség vezetője, Burkhard Kieker.
    A belvárosban szilveszterezőkre 1000-nél is több rendőr és 600 biztonsági őr vigyáz majd. A kerítéssel körbevett területet zónákra osztották, azonosító számukat a villanyoszlopokon elhelyezett tájékoztató táblákról lehet leolvasni, aki bajba kerül, ennek a számnak a segítségével tudja megadni pontos tartózkodási helyét. Berlin egészében 2400 rendőr és 1500 tűzoltó teljesít szolgálatot szilveszterkor.
    A terrorveszély miatt a legtöbb német nagyvárosban szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be szilveszterre, és több helyen a terror mellett az egy évvel korábbi szexuális támadások megelőzése is fontos szempont. Leginkább Kölnben, ahol 1800 rendőr, 350 közterület-felügyelő és egy magán biztonsági szolgálat 250 munkatársa ügyel majd a rendre.

Forrás:MTI