Rendkívüli országgyűlési ülés

A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében.

    Ezt Rogán Antal kedden újságírók előtt jelentette be, miután más témában – az ombudsmanjelölésről – egyeztetett Áder János államfővel.     A frakcióvezető hozzátette: a béremelések szeptemberi bevezetéséhez szükséges a parlament döntése is, és a kormánypártok szerint ez egy “kellően fontos” kérdés ahhoz, hogy az Országgyűlés még szeptember eleje előtt összeüljön.     Rogán Antal arra kérte a köztársasági elnököt, hogy hivatala “sürgősséggel vizsgálja meg a törvény kihirdetésének a lehetőségét”.     Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára korábban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy nyilatkozott: a korábban elfogadott törvény szerint az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak volna csak béremelést. A kormány viszont úgy döntött, hogy kiterjesztik a jogosultak körét, viszont kisebb lesz a béremelés mértéke.     Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor a pedagógiai szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzők is kapnak béremelést. Ennek mértéke az eredetileg tervezett emelés összegének hatvan százaléka, majd minden év szeptemberében tíz százalék 2017-ig.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*