Remekelt a múlt héten az M2

Vasárnap és az egész héten is kiemelkedő számokat produkált célcsoportjában a gyerekcsatorna.

 

Elindulása óta második legjobb eredményét érte el múlt vasárnap az M2 gyerekcsatorna: június 9-én a 4-12 évesek körében a legnézettebb adó volt. A 6 és 20 óra közti idősávban 15,9%-os közösségarányt ért el, amellyel nemcsak a többi gyerekcsatornát, hanem az országos kereskedelmi adókat is megelőzte.

A csatornán vasárnap délelőtt a Grimm legszebb meséi című műsor volt a legsikeresebb 5,4%-os közönségaránnyal. A nap folyamán műsorra került a Médiatanács pályázatán első helyet elérő Hófehérke adaptáció, és a Kincskereső kisködmön befejező epizódja is.

Az M2-nek a gyerekcsatorna indulása óta heti viszonylatban is az elmúlt hét hozta az eddigi legnagyobb sikert: a 4-12 évesek körében elért 13,4%-os heti közönségarányával a teljes hetet is megnyerte a saját célcsoportjában, a gyerekek tévénézése szempontjából kiemelt, reggel 6 és 10 óra közti idősávban pedig a legnézettebb gyerekcsatorna lett a 4-12 évesek körében. A héten a Mézga Aladár különös kalandjai, a Segítség kacsaszárnyakon és a Maja a méhecske című műsorok vonzották a legtöbb ifjú nézőt a képernyő elé.

Forrás: Nielsen Közönségmérés

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*