REKORDFORGALOM A BUDAPESTI STRANDOKON

Kitűnő forgalommal zárták az idei nyári szezont a budapesti strandok. A hat egység 2015. május – augusztus között több mint 700.000 vendéget fogadott, mely a tavalyi esős nyárhoz képest 43%-os növekedést jelent. A legnagyobb forgalmat idén is a Palatinus és Dagály strandok bonyolították le.

Az idei nyár, mely során öt alkalommal hirdettek hőségriadót a fővárosban, kedvezett a strandok forgalmának. A nyár eleji kánikulának köszönhetően két hétvégén is előfordult, hogy hosszú évekre visszamenőleg rekord számú vendég kereste fel a budapesti strandokat, fürdőket, hiszen egy-egy hétvége alatt több mint 60.000 látogató frissítette fel magát a 12 fürdőegységben.

Összességében a hat budapesti strand forgalma 43%-kal volt magasabb 2014 hasonló időszakához viszonyítva. Míg a Pünkösdfürdői strand megduplázta látogatóinak számát, a többi strandon 19-85%-os növekedést volt tapasztalható. A legerősebb hónap július volt, amikor a vendégek száma megközelítette az 270.000 főt, így a hat fürdő ebben a hónapban átlagosan napi 8.800 fürdőzőt fogadott.

Augusztusban kimagasló eredményt ért el a Római, Csillaghegyi és a Pünkösdfürdői strand is, hiszen ezeken a strandokon több mint háromszorosára nőtt a vendégforgalom a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A hat strand bevétele is kedvezően alakult, közel 50%-kal nőtt meg a tavalyi szezonhoz képest. Kiemelkedő eredményt ér a Római, Csillaghegyi és Pünkösdfürdői strand is. Még a Dagály fürdő bevétele is 10%-kal növekedett annak ellenére, hogy a strand területe mellett folyó építkezés miatt a jegy- és bérletárak 15%-kal csökkentek.

 

A kedvező eredményekhez nemcsak az időjárás, hanem a strandokon rendszeresen megszervezésre kerülő családi, sport- és gyerekrendezvények is hozzájárultak.

 

A Római és a Pünkösdfürdői strandok ugyan bezártak, de a Palatinus és Paskál strandfürdők – időjárástól függően – szeptember 15-ig tartanak nyitva. A Dagály fürdő strandterülete szeptember 30-ig üzemel.