Rekordévet zárhat az osztrák beutazó turizmus idén

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. ausztriai irodájának becslése szerint az idén először haladja majd meg éves szinten a 200 ezer vendégéjszakát az Ausztriából érkezett vendégek által generált forgalom a főváros szálláshelyein – ismertette hírlevelében az MT Zrt.

    Az MT hivatkozik a statisztikai hivatal friss jelentésére, amely szerint az idei év első harmadában közel 14 százalékkal több osztrák vendégéjszakát regisztráltak a központi régió kereskedelmi szálláshelyein, mint a tavalyi – rekordnak számító – év hasonló időszakában.
Kiemelik, hogy Ausztria piacvezető túraszervezője, a RUEFA utazási iroda felmérése szerint az osztrák utazóknál Budapest idén először került be a TOP 10 felkeresni tervezett európai város közé.
A legjelentősebb osztrák napilapok (Heute, Österreich), valamint a fiatalok körében kedvelt és véleményformáló életmód-magazinok mind-mind elismeréssel méltatják Magyarországot. Az osztrák turisták minden negyedik külföldi utat kulturális és városlátogatási célból tesznek meg, ezért Budapest kiemelt kulturális eseményeiről (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Bridging Europe Fesztivál, Nyári- és Őszi Fesztivál) az MT Zrt. folyamatosan informálja az osztrák sajtót – írták.

Forrás:MTI