Red Bull siker, Mercedes rémálom

A Red Bull megtörte az átkot, Max Verstappen révén a verseny újkori történelme során először megnyerte az Osztrák Nagydíjat. A fő esélyesként kikiáltott Mercedes pilóták nulláztak, miután mindkét pilóta kiesett. A második és harmadik helyre a Ferrari versenyzői – Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel – hozták célba piros betontorpedójukat. Negyedik helyen óriási meglepetésre a Haas pilótája, Roman Grosjean ért célba.

Amber-Osztrak_F1-Verstappen

„Nagyszerű verseny volt, nagyon nehéz volt kezelni a gumikat. Nagyon hólyagosodtak, de jól felül tudtunk ezen kerekedni. Nagyon jó érzés volt nyerni a Red Bull Ringen, ilyen sok holland szurkoló előtt. Szükségem volt ezekre a pontokra, hogy felzárkózzak, így ez a mai nap jól sikerült számomra, és remélem hasonló lesz a folytatás is.” – szögezte le a Red Bull 20 éves pilótája.

A Red Bullnak felemásra sikeredett a hazai nagydíja a Red Bull Ringen, Spielbergben. Miközben Max Verstappen idei első győzelmét szerezte meg, a ma szülinapos Daniel Ricciardo motormeghibásodás miatt kiesett a versenyből. Szegény ausztrált még az ág is húzza. Nem elég, hogy azt híresztelik, hogy egyre rosszabb tárgyalási pozícióból tárgyalhat a jövőjéről, ezúttal nem ért célba, és még az egyéni ponttábla harmadik helyét is át kell adnia az ötödik helyről a bronzérmes helyre felugró Kimi Raikkönennek.

 Amber-Osztrak_F1-rajt

Mégsem ez volt a hétvége negatív szenzációja, hanem az, hogy az abszolút esélyesnek tartott Mercedes mindkét autója kiesett a versenyből. Lewis Hamilton autójának hidraulikájával volt gondja, pedig a brit jó úton haladt afelé, hogy Franciaország után alig egy héttel ismét behúzza az első helyet. Nagy stratégiai hibát vétettek a csapatnál. Amikor ugyanis Valtteri Bottas kiesésekor életbe lépett a virtuális biztonsági autós fázis, nem hívták be a címvédő pilótát a bokszba kerékcserére, s emiatt a negyedik helyre esett vissza. Alig kilenc kör volt még hátra a futamból, amikor végül ő is leparkolta autóját a pálya szélén is dicstelenül távozott a versenyből. A Mercedes számára külön fájdalmas lehet, hogy a konstruktőri ponttábla első helyét is át kell adnia a Ferrari számára.

A Ferrari jelesre vizsgázott az osztrák pályán gumikezelésből és emberségből. Amikor mindenkinek pátyolgatnia kellett a pályán erősen kopó gumikat, a Ferrarik remekül megoldották ezt a problémát. Ráadásul bár a hírek arról szólnak, hogy ez lehet Kimi Raikkönen utolsó éve a Ferrarival, mégis hagyták, hogy a finn pilóta érjen célba másodikként, s a kedvenc Sebastian Vettel a bronzérmes helyen.

 Amber-Osztrak_F1-dobogo

A Haasnak nagyon feküdt a pálya és a verseny. Mindkét pilótája pontszerző helyen ért célba, nem is akárhol. A mostanában sokat szidott Romain Grosjeant a negyedik, míg Kevin Magnussent az ötödik helyen intették le.

Az egyéni és a konstruktőri ponttábla teljesen felkavarodott ezen a hétvégén. Sebastian Vettel és a Ferrari, ha nem is nagy előnnyel, de ismét az élre állt. Az egyéni táblán Bottas esett nagyot, a konstruktőrin pedig a Haas lépett tetemeset előre. Jelenleg a Renault mögött áll az ötödik helyen.

A Force India pilótáinak sem kell szégyenkezniük. Esteban Ocon és Sergio Perez a hatodik és hetedik helyezést szerezte meg. Fernando Alonso pedig Spanyolország után ismét elmondhatja magáról, hogy ismét célba ért és nem is akárhol, hanem ismét a nyolcadik, pontszerző helyen. Az első tizet a két sauberes pilóta, Charles Leclerc és Marcus Ericsson zárja.

A Forma-1-es cirkusz pörög tovább. Ezúttal a távoli Angliába utazik, hiszen a jövő hétvégén (2018. július 8.) már Silverstone-ban állnak rajthoz a pilóták. Az elmúlt négy évben zsinórban Hamilton állhatott a dobogó legfelső fokán hazai pályáján, s erre idén is nagy szüksége lenne, ha be akarja hozni hátrányát Vettellel szemben. A Mercedesnek fekszik a pálya, így a többi már csak a brit pilótán – s persze a csapatán – múlik.

2018-as Osztrák Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen            Red Bull                            1:21:56.024
  2. Kimi Raikkönen             Ferrari                                  + 1.504
  3. Sebastian Vettel            Ferrari                                  + 3.181
  4. Romain Grosjean          Haas                           + 1 kör
  5. Kevin Magnussen         Haas                           + 1 kör
  6. Esteban Ocon               Force India                        + 1 kör
  7. Sergio Perez                 Force India                        + 1 kör
  8. Fernando Alonso           McLaren                        + 1 kör
  9. Charles Leclerc             Sauber                         + 1 kör
  10. Marcus Ericsson         Sauber                         + 1 kör
  11. Pierre Gasly                Toro Rosso                       + 1 kör
  12. Carlos Sainz               Renault                        + 1 kör
  13. Lance Stroll                 Williams                       + 2 kör
  14. Szergej Szirotkin         Williams                       + 2 kör
  15. Stoffel Vandoorne       McLaren                           Nem ért célba
  16. Lewis Hamilton            Mercedes                          Nem ért célba
  17. Brendon Hartley          Toro Rosso                       Nem ért célba
  18. Daniel Ricciardo          Red Bull                            Nem ért célba
  19. Valtteri Bottas             Mercedes                          Nem ért célba
  20. Nico Hülkenberg         Renault                             Nem ért célba

A világbajnokság eredménye az Osztrák Nagydíj után

Pilóták:

  1. Sebastian Vettel                      146 pont
  2. Lewis Hamilton                       145 pont
  3. Kimi Raikkönen                      101 pont
  4. Daniel Ricciardo                        96 pont
  5. Max Verstappen                       93 pont
  6. Valtteri Bottas                           92 pont
  7. Kevin Magnussen                      37 pont
  8. Fernando Alonso                       36 pont
  9. Nico Hülkenberg                       34 pont
  10. Carlos Sainz                            28 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Ferrari                        247 pont
  2. Mercedes                       237 pont
  3. Red Bull                           189 pont
  4. Renault                          62 pont
  5. Haas                             49 pont
  6. McLaren                          44 pont
  7. Force India                            42 pont
  8. Toro Rosso                            19 pont
  9. Sauber                           16 pont
  10. Williams                           4 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/