Reagálás az új Európai Bizottság EP-szavazására

Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportjához (S&D) tartozó magyar delegáció az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta a nagy többséggel megválasztott Jean-Claude Juncker vezetésével megalakuló új Európai Bizottságot.

Az MSZP és a DK képviselői fontosnak tartják, hogy az új Bizottság kiemelten kezelje a fokozódó munkanélküliség és egyre erősödő elszegényedés elleni harcot, valósítsa meg a meghirdetett háromszázmilliárd eurós befektetési programot, törekedjen a monetáris stabilitásra, teremtsen szolidárisabb és szociálisabb Európát.

Az S&D magyar képviselői szerint a Juncker-bizottság megalakulása jó hír Magyarországon azoknak, akik új munkahelyeket akarnak, a szociális kérdések megoldásán, a munkanélküliség és a fiatalok gazdasági emigrációs kényszerének felszámolásán dolgoznak. Rossz hír azonban azoknak a politikusoknak – köztük a magyar rezsim vezetőinek -, akik az európai értékek és érdekek sorozatos megtagadásával ártanak Magyarországnak és végletesen elszakítják országunkat az európai közösségtől.

A magyar politikusok ismét megerősítik, hogy Navracsics Tibor személyében egy olyan uniós biztos lett tagja a Juncker-bizottságnak, aki az Orbán-rezsim törvényalkotásért felelős minisztereként és kormányfő-helyetteseként bűntárs volt a magyar jogállamiság lebontásában és feldúlásában. Bár jelölti meghallgatásán a fideszes politikus megpróbálta megtagadni múltját és elkötelezettségét, mondatai hiteltelenek maradtak. Az, hogy végül módosították az eredeti portfólióját és elvették tőle az európai integráció szempontjából kiemelten fontos elemet – az állampolgársági ügyeket -, jól mutatja Orbán Viktor jobbkezének helyét Európa új kormányában.

Az S&D-frakció magyar képviselői a jövőben is kizárólag a magyar emberek érdekeinek mentén, nem pedig az orbáni rezsimet kiszolgálva folytatják munkájukat az európai törvényhozásban. Minden olyan kérdésben, amely az európai integráció és ezen belül Magyarország érdekeit szolgálja, támogatni fogják az új Európai Bizottság munkáját is.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Ujhelyi István (MSZP), Szanyi Tibor (MSZP), Molnár Csaba (DK), Niedermüller Péter (DK).