Rapport: harmadik hely Spanyolországban

Egy harmadik hellyel gyarapodott Rapport Richárd (2676 Élő-pont) gyűjteménye, ugyanis a 17 éves sakkozó a dobogó legalsó fokára állhatott fel a spanyolországi La Coruñában rendezett , rendkívül erős nagymestertornán. Ricsi szakmai menedzserének, dr. Flumbort Andrásnak a segítségével elemeztük a rangos tornán elért eredményt.

„Az első partit sajnos egy elemzési hiba miatt elvesztette Ricsi, nem jutott elegendő kompenzációhoz az áldozott anyagért, de a 2. forduló után abszolút erőre kapott, túltette magát a vereségen” – kezdte Flumbort. „Világossal Olasz játékban villámgyorsan legyőzte a kubai Lázaro Bruzónt (2699), majd sötéttel a bolgár Ivan Cheparinovot (2687) is egy egyenlő állásból lenyúzta, megcsillogtatva végjáték-tudását. Ekkor már látszott, hogy valóban az első helyekért küzdhet Granda Zunigával (2663). Viszont az is nyilvánvaló volt, hogy a perui kiváló formában van, fantasztikus mostanában a teljesítménye, a legnagyobb tudású versenyző volt ezen a tornán, még ha Élő-pontjainak száma nem is ezt mutatja jelenleg.”

Ricsi ennek ellenére nagyon közel került ahhoz, hogy feketével mattot adjon a későbbi győztesnek. „A döntő ütést nem tudta bevinni, nyert állásból remi lett. Ez lehetett volna a verseny fordulópontja Ricsi számára, azonban sajnos a spanyol Salgado López ellen megismétlődött ugyanez. Értékes pontokat vesztett, de még így is volt esélye minimum a második helyre az utolsó fordulóban. Cheparinovval hatalmasat játszottak, kardi ki kard parti volt, melynek sajnos vereség lett a vége, így maradt a harmadik hely.”

Flumbort elmondta azt is, hogy a bieli tornához képest, ahol partit sem tudott nyerni Ricsi, tisztán látszik az előrelépés. „Egyértelmű a pozitív elmozdulás. Továbbra is a tapasztalatlanság az, ami miatt pontokat veszít Ricsi, de két szép győzelmet is aratott, ráadásul erős ellenfelek ellen. Többre is volt lehetősége, legalább 1-1,5 pont maradt a partijaiban, de az előrelépés így is látható, hiszen végig harcban volt az első és második helyért. A bieli teljesítményen túltette magát, új dolgokat próbált ki, bátran játszott. Látszik, hogy jó irányba halad.”

Sokat nem pihen a legfiatalabb magyar nagymester, hiszen péntektől már Görögországban, Rodoszon szerepel a Bajnokcsapatok Európa Kupáján. „A Clichyvel nyáron ugye megnyerték a Francia Csapatbajnokságot, ráadásul Ricsi parádés teljesítményt is nyújtott, az egyik legjobb volt. Együtt szerepelhet ismét a Bielben győztes Maxime Vachier-Lagrave-vel. Második táblán játszik majd, így 3-4 erős sakkozóval biztosan asztalhoz ülhet a tornán, vagyis ez egy újabb remek lehetőség lesz a tapasztalatszerzésre. Komoly esélyeik csapatszinten nincsenek, hiszen van, ahol a tartaléknak nagyobb az Élő-je, mint Ricsinek.”

A napokban kiderült, hogy a sakkozó meghívást kapott a világ legrangosabb versenyének tartott Wijk aan Zee-i torna A csoportjába. „A BEK-en is már arra készül gyakorlatilag, hiszen addig minél több tapasztalatot kell szereznie. 2744 körüli lesz az Élő-átlag, úgyhogy addig még rengeteg erős sakkozóval kellene játszania, és számos edzőtábor is hátravan még. Lesz rá lehetősége, hiszen hamarosan kezdődik a német és osztrák csapatbajnokság is.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*