Ráncfelvarrás Kanadában

A Forma-1-es csapatok az előkelő monacói utcai futamot egy másik nagyon kedvelt helyszínre, Kanadára, cserélik. A hétvégén rendezik meg ugyanis a Kanadai Nagydíjat, amely bár már elvesztette Forma-1-es monopóliumát az észak-amerikai kontinensen, de az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos résztvevője a világbajnokságnak. A Montrealt övező csodálatos környezet és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silverstone után a Forma-1-es naptár egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi.

Amber-Kanadai_F1-Hamilton

Bár a monacói és a kanadai aszfaltcsík is az utcai, nem épített, pályák közé tartozik, a két helyszín nem is különbözhetne jobban egymástól. A monacói szűk tér miatti kevésbé eseménydús versenyt követően Kanadában várhatóan nagyon gyors tempó, előzésekkel tűzdelt kemény küzdelem várható.

 

Átépítés

 

Az elmúlt év során 60 millió dolláros beruházással felújították a kanadai pályát és környékét. Ez volt ugyanis a 14 éves szerződéshosszabbítás feltétele. Kanada így legalább 2029-ig rendezhet Forma-1-es versenyeket.

Kanadában jellemző az extrém hideg tél, ami nem kímélte a korábbi években az aszfaltcsíkot, s ami miatt folyamatosan buckás volt. Ez a hideg tél tavaly korán lecsapott, s már novemberben hátráltatta a munkálatokat, de azért a pálya és környéke időben elkészült. Egy új háromszintes épületet húztak fel, amelyben modern irodák és egy új sajtószoba kapott helyet. Még a befejezése előtt díjat nyert a paddock a Kanadai Építészeti magazintól.

 Amber-Kanadai_F1_2018-rajt

Egyszereplős világbajnokság

 

Régen volt ennyire egypólusú a világbajnokság. A Mercedes tarol, s aligha várható nagy változás az év hátralévő részére. A Ferrari lehetett volna az egyik legfőbb rivális, de valami félrement az olasz istállónál idén. A Maurizio Arrivabene csapatfőnök helyére kinevezett Mattia Binotto elmondása szerint a csapat még mindig keresi azokat a változtatási lehetőségeket, amelyekkel „jelentős hatást” gyakorolhatnának a 2019-es autót érintő problémák orvoslására. A téli tesztek során ugyanis olyan autó benyomását keltette, ami felveheti a kesztyűt az ellenfelekkel. Ennek ellenére idén még egy futamot sem sikerült megnyernie a csapatnak, s a második helyezés is csak legutóbb Monacóban jött össze Vettelnek.

A Ferrari meglepő módon akár jól is szerepelhet a hétvégén. A többségében egyenesekből álló pályán előnyben lehet az egyenesekben elért sebesség terén. Binotto nem akar jóslatokba bocsátkozni a hétvégi esélyeiket illetően. Elmondása szerint jobban szerepelhetnek, mint Barcelonában, de azt mondta, hogy még mindig a Mercedes a jobb és erősebb autó. A Mercedes lesz elől, de szerinte a hátrányuk kisebb lehet, s ha lesz előzési lehetőség, azt nem hagyják ki.

 Amber-Kanadai_F1_2018-dobogo

A Mercedes is készül a hétvégére. Idei első motorfejlesztését Kanadában vetheti be. Lewis Hamiltont pedig nem lesz könnyű a hétvégén sem megverni. A brit pilóta mindig is kedvelte ezt a helyszínt, hatszor állt eddig a montreali dobogó tetején. Most is New Yorkban töltődött fel a kanadai futamot megelőző hétvégén, majd innen repült tovább az észak-amerikai pályára. Ha sikerül győznie, végre beállítja Michael Schumacher győzelmi rekordját és ő is hét győzelmet tudhat itt majd magáénak, éppúgy, ahogy a ferraris fenomén.

Vettel-Alonso, Hülkenberg-Red Bull

Vettelről az a pletyka terjedt el, hogy egy évvel szerződése lejárta előtt, az év végével visszavonulhat a Ferraritól és a Forma-1-től. Sajtóértesülések szerint ezzel megnyílna az út Fernando Alonso előtt a visszatéréshez. Vettel azonban mindent tagad. Mint ahogy Marco Helmut Red Bull főnök is tagadja azt a híresztelést, hogy Nico Hülkenberggel tárgyalásban lennének, akit a gyengén teljesítő Pierre Gasly helyére szerződtetnének. Azt mondják nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Hamarosan kiderül….

 

Tavaly Sebastian Vettel szerezte meg a Kanadai Nagydíj győztes trófeáját. Megérdemelten nyert a német akkor, hiszen az észak-amerikai futam minden egyes körében vezetett. Hamiltonnak nem volt ilyen jó versenye. A Mercedes pilótája csak az ötödik helyre tudta célba vinni autóját, miközben Valtteri Bottas második lett. A dobogó harmadik fokára Max Verstappen állhatott fel.

A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt mindig élvezetes versenyek zajlanak, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt.

 

Pálya, időjárás

 

A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat (!), hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.

Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén mindhárom napra napos időt jósolnak az előrejelzések, de az itt jellemző változékony időjárás még mindig megkeserítheti a csapatok dolgát.

 

A verseny

 

A montreali olyan ideiglenes, utcai pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. A kanadai pályát és környezetét az elmúlt év során teljesen újjáépítették, így az aszfaltcsík minden bizonnyal kitűnő állapotban lesz.

A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók.

A 70-körös Kanadai Nagydíj június 9.-én helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk 20.10-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből 1:13.622-es időeredménnyel.

 

2018-ban Sebastian Vettel (Ferrari) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A német pilóta ideje 1:28:31.377 volt. A második helyen Valtteri Bottas (Mercedes) ért célba, míg a bronzérmes helyezést Max Verstappen (Red Bull) szerezte meg.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/