Rallyesprint évadzáró, egy komoly meglepetéssel!

10629568_468706249935006_4675359605873226356_nOktóber 25-én rendezték a déli régió rallyesprint bajnokságának a záró futamát, a Grepton Rallye Sprintet. A Magyarhertelend – Orfű – Abaliget szakaszokon megtartott versenyen a Maricsek Racing Team két párosa is elindult.  Nagy Balázs a jól megszokott Suzuki Swift GTi-t állította csatasorba, ám ezúttal Csáki Richárd diktálta az itinert a kaposvári pilótának. A csapat másik párosa, Kovács Antal és Istovics Gergő szolgáltatták az egész verseny legnagyobb durranását, vagyis nem is a fiúk, hanem az álltaluk használt Ford Fiesta R5!

A Kovács – Istovics kettős fokozatosan gyorsult a számukra teljesen újdonságot jelentő technikával, nem is foglalkoztak a többi licences páros eredményével. Anti a verseny másnapján is úgy beszélt az R5-ös Fiestáról, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékbontás után:

„Egy igazi örömszerző játékszer volt ez az R5-ös Ford! Már korábban gondoltunk rá, hogy ki kellene próbálni egy ilyen újabb generációs autót, összehasonlítani egy Mitsubishivel, hogy milyen élményt ad, illetve, hogy hogyan lehet ezzel az autóval menni. Kézenfekvő volt, hogy most próbáljuk ki, mert a Mecsek Rallye után Magyarországon maradt az autó. Adott volt a magyarhertelendi rallyesprint, ezért úgy döntöttünk, hogy eljövünk erre a versenyre. Összességében nagyon jól sikerült minden, nagy kockázatokat nem vállaltunk.

Reggel nedves, csúszós volt az út, ennek megfelelően kicsit megilletődötten álltunk neki az első gyorsoknak, de miután elrajtoltunk, onnantól fogva már rendben volt a dolog. Nem mentünk kifejezetten jó időket, egy olyan szakasz volt, ahol egál közelit autóztunk a két Ranga testvérrel és Hideg Krisztiántól is mindössze 4 másodpercet kaptunk, az már nem volt rossz.

Maga a Fiesta R5 meg többet nyújtott, mint amit vártam volna tőle, mert nagyon intelligens, nagyon gyors, jó rajta a fékhatás. Ezek között a csúszós körülmények között még hideg gumikkal is nagyon jól viselkedett. Összehasonlítva a Mitsubishivel, sokkal nyugodtabb autó. Ugyan nincs olyan végsebessége, mert gyengébb, de sokkal nagyobb a kanyarsebessége, sokkal jobb fékhatással. Szerintem az, aki egy R5-tel gyorsan tud menni, annak gyakorlatilag a kanyarokban meg a féktávokon kell 100 %-ot hozni, a többi részen viszont lassabb. Mégis ez a jövő, most ez a legújabb fejlesztésű versenyautó. Elgondolkozunk azon, hogy lenne-e értelme akkora terheket magunkra venni, hogy egy ilyen autóval versenyezzünk, de ez a jövő zenéje.”

Anti és Gergő a Waldviertel Rally-n a már jól megszokott Lancer EVO VI/IX-sel áll rajthoz. A Mitsubishi új motort kap az osztrák – magyar szezonzáróra, a srácok pedig nagyon várják, hogy újra versenyautóba üljenek.

Miközben Anti a Waldiertel-ről beszélt még mindig azt a mosolyt láttam az arcán, mint amikor a szombati versenyen először begurult a szervizparkba:

„Igen, minden gyorson fülig ért a szánk, nem érdekelt, hogy ki milyen időt ment. Ez tényleg akkora élményt tud adni az embernek, annyira más, mint a Mitsubishi.  Annak idején mentem Subaru WRC-vel és ez az R5-ös autó annál is többet ad, mert akkor az a WRC 5-7 éves technika volt, de ez most a legújabb. Hihetetlen, hogy miket kitalálnak a mostani mérnökök. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ezt így össze tudtuk hozni, még ha csak egy ilyen rövid versenyre is!”

Akár csak legutóbb Zobákon, úgy most is a reggeli nedves szakaszok kedveztek a csapat másik pilótájának, Nagy Balázsnak és a kis Suzukinak.

„Nagyon jó kis versenyen vagyunk túl, tetszettek az új pályák és a rendezés is. Aminek örültem reggel, hogy nedves volt az út, nagyon csúszott. A körülményeknek köszönhetően két szakasz után kategória másodikak voltunk. Sajnos, ahogy kezdett felszáradni a pálya, úgy csúsztunk egyre hátrébb, a negyedik szakasz után negyedikek voltunk, de még viszonylag közel voltak a többiek. Az ötödik gyorson mentünk egy elég jó időt, de az utolsó gyors rajtjában leszakadt a kuplungunk, sajnos nem tudtunk elrajtolni, fel kellett adnunk a versenyt.”

Ezúttal Csáki Richárd ült a zöld-fekete Swift jobb oldalán, ő helyettesítette Istovics Gergőt, aki az R5-ös Fiestában diktált a hétvégén.

„Richárd jó volt, én nagyon meg vagyok vele elégedve. Jó navigátor, szerintem egyre jobban beletanul ebbe a szakmába. Időben mondott mindent, nem késett egyszer sem, szerintem teljesen jól végezte a dolgát. Ahogy kivettem a szavaiból neki is tetszett, ahogy közlekedtünk, remélem, hogy jó élményként marad meg benne ez a verseny.”

Az idei szezon nem úgy alakult a Nagy – Istovics kettős számára, ahogy azt eltervezték. A mostani kieséssel elvesztették a Suzuki Kupa éves értékelésében eddig őrzött harmadik pozíciójukat, de a Magyar Amatőr Rallye Bajnokságban, a 3-as kategóriát tekintve még odaérhetnek a dobogóra.

„Valószínű, hogy egy másik régióba még elmegyünk egy sprint versenyre, hogy a MARB értékelésben visszaszerezzük a második helyünket, az még talán elérhető. Ha minden jól megy a Santa Domenica Rally Shown-n indulunk, oda leadtuk a nevezésünket, meglátjuk, hogy hozza a sors.”