Rakparti Szlalomparty, már ötvenedik alkalommal

50 éves a Rakparti Szlalomparty. Ezen jubileumi alkalommal rendezték meg idén szeptember 27-én a nagy múltú városi autóversenyt, amelynek már 1965 óta minden évben a budapesti Műszaki Egyetem előtti parkolóban kialakított pálya ad otthont. Még anno Ferjáncz Attila sokszoros rallye bajnok is itt indult. Állítólag hátrafelé, egy Wartburggal teljesítette a pályát.

2007 után a metró építkezés miatt kimaradt néhány év, de 2013-ban ismét partiztak a szlalomosok. Ez a tradíció folytatódott idén is… .

 

A versenyzői eligazítás során megjelent Ifj. Tóth János hétszeres rallye bajnok és Büki Ernő hatszoros rallye bajnok navigátor. Ők is megemlékeztek a nemrég elhunyt Papp Györgyről, aki 93-94 között Ifj. Tóth navigátora, később pedig Büki csapatfőnöke volt. Gyuri ebben az évben is segített egy szlalomversenyzőt.

A Track Racing idén bajnokságban induló versenyzője, Sződy Szabolcs és öccse, Sződy Zsolt is nevezett a versenyre:

 

„Itt kezdtünk annak idején 2000-ben az autóversenyzést. Azóta sok versenyen indultunk már, és Szabi jelenleg is az Országos Szlalom Bajnokságban versenyzik. Ebben ez évben én erre a futamra és a Hungaroring-re neveztem be.” – mesélte a kezdetektől versenyzői pályafutásukat Zsolt.

„Örülök, hogy ismét ketten versenyzünk. Régebben volt egy év, amikor itt is csak én indultam, de alapvetően a legtöbb futamon mindketten versenyeztünk. Mint most is. Kíváncsi leszek, hogy szerepelünk majd, mert mindig is nagyon szerettük ezt a versenyt, a hangulatot és a környezetet, itt a Szlalomparty-n.” – folytatta a nosztalgiázást Szabolcs.

Edzőkör itt nem volt, ezért az első futammal indult a nap. Zsolt 5-ös rajtszámmal kezdte meg a versenyt:

„A felvezető autót követően nem sok időm volt a felkészülésre, hiszen harmadikként rajtoltam el. Nem igazán láttam át a pályát, ezért több hibát is vétettem. De ez még csak az első kör volt, lehet javítani kétszer a nap során.” – nyilatkozta Zsolt. Időeredménye, a hibák nélkül 1:39 másodperc lett.

Szabolcs 67-es rajtszámmal vágott neki az 1000 méteres körnek: „Elsőre kissé bonyolultnak tűnt, legalábbis a gyalogos pályabejárás során egyeztettünk, hogy mit-hol merre…? De most már egyértelmű volt a pálya vonalvezetése számomra. Sikerült hibátlanul teljesítenem, meglátom, mennyit tudok még gyorsulni a következő két körömben.” – mondta el első tapasztalatait Szabolcs. Időeredménye 1: 34 mp lett.

Második körben már a kialakult sorrend szerint indult mindenki, az első futam tapasztalatai és ritmusa alapján.

Zsolt az egyik kanyarhoz túl nagy sebességgel érkezett, így korrigálnia kellett a kézifékkel, hogy ívre tudja húzni Suzukiját. A manőver nagyjából sikerült is, de ez némi időveszteséget okozott, ezért a körideje 1:41 mp lett.

Szabolcs szinte azonos autózást mutatott be, mint első körében. Ideje ( 1:34 mp ) is igazolta, amit elsőre jól csinált, azon nem változtatott. Azonban nem volt teljesen elégedett, hogy nem tudott faragni az idejéből.

A felpörgött hangulatban a harmadik, egyben záró kör következett. Ismét Zsolt indult elsőként a fivérek közül: „Ez egy nagyon jó kör volt. Két hibás vagy nem megfelelő futam után most az időeredményem is jó lett, és főképp, hogy optimálisan teljesítettem ezt a körömet.” – örült Zsolt, akinek körideje a testvérek közül eddig a legjobb lett: 1:33 mp.

Szabolcs is csodálkozott, és megpróbálta ő a legjobb kört teljesíteni: ”Legnagyobb meglepetésemre nekem is azonos köridőm lett, és egyben a legjobb. Ez az 1:33 másodperc mindkettőnknek nagyon jó, főleg, hogy a szünetben mondtam is Zsoltinak, vegyen vissza egy kicsit a lendületből a tekergős pálya miatt, és jó körideje lesz. Így lett. Meglátjuk a két jó kör összesítése alapján hogy állunk?” – mosolygott Szabolcs a futam után.

A verseny vége után az eredmények összegzése következett, majd a díjátadó.

Meglepő eredmény született a Track Racing csapat versenyzőinek számára. Sződy Szabolcs az L1, azaz a licenszes versenyzők között ért el egy elsőt helyet. Zsolt az S1, azaz a széria kategória legkisebbjei között jeleskedett. Mindketten az 1-es számmal ellátott kupákat vehették át.

A Track Racing versenyzőinek napi összefoglalója:

„Tavaly itt az országos bajnokság keretein belül szereztük meg a kategória első és második helyet. Most két első hellyel gyarapodtunk. Elsőre nem értettük, hogy lehet ez, hiszen ugyanazzal az autóval versenyeztünk. A lényeg, hogy két külön kategóriában indultunk. De az autó, a teljesítmény ugyanaz maradt, reális időeredményekkel. Csak annyi a változás papíron, hogy nekem van idén licenszem, Zsoltinak nincs. Időeredményben én értem el az 1000 köbcentis széria autók legjobbját.” – egyszerűsítette le a helyezések eredményét Szabolcs.

„Az elején még szoknom kellett az autót, hiszen nem mentem vele pont egy évig. A pálya nekem nehezebben tanulható volt, de végülis jól belerázódtam és örülök a győzelmemnek. Kellemes időnk volt, jól éreztem magam, mint visszatérő és most már győztes is.” – foglalta össze a napot Zsolt.

A díjazottak a díjátadó után a felvezető autó mellett tették tiszteletüket az elhunyt Papp György navigátor előtt. A kisautón a versenyző képe volt felragasztva a hátsó szélvédőre: „Gyuri kérem, nem felejtjük!” És valóban, nem felejtjük.

Hetvenen neveztek idén a versenyre. A szervezők tájékoztatása szerint nem kell egy évet várni a következő Szlalomparty-ra, mert az ideálisabb tavaszi futammal folytatják a sorozatot jövőre. Ez több nézőt és több indulót vonzhat majd.

A következő verseny már az országos bajnoki futam lesz október 5-én, a Hungaroringen. A Track Racing versenyzői ott is nyomják a gázt, azonban már  ténylegesen külön kategóriában és külön autóval. Beszámolónkat itt az Amdala.hu-n olvashatják a csapatról és a versenyről a futam utáni héten.

Fotók: Czárl Adrienn

            Tóth Tamás – Track Racing