Raiffeisen: módosul a stratégia, 45 fiókot zárnak be

Jelentősen csökkenti fiókjainak számát a Raiffeisen Bank, a jelenlegi 112 fiókból 45-öt bezár, a lépést Heinz Wiedner vezérigazgató azzal indokolta, hogy a hitelintézet módosítja stratégiáját: a jövőben elsősorban a vállalati ügyfelekre és az elektronikus csatornákra koncentrál.

    Szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a pénzintézet vezetője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Raiffeisen Bank elkötelezett Magyarország irányába.
    A fiókok számának csökkentése és az új stratégia bevezetése után az alkalmazotti létszám mintegy 2200 főre esik vissza a tavaly év végi 2530-ról – tette hozzá a vezérigazgató.
    Elmondta, hogy a létszámleépítés nagyobb része még az idén lezajlik, a fiókbezárásokat az elszámolásokat követően, várhatóan az idén a negyedik negyedében hajtják végre.
    Ralf Cymanek, a bank lakossági vezérigazgató-helyettese elmondta: a privátbanki ügyfelek legkevesebb 70 millió forintos kezelt vagyont tartanak a pénzintézetnél, a prémium ügyfelek pedig vagy minimum 8 millió forintos kezelt vagyonnal rendelkeznek a banknál, vagy havi 400 ezer forintos jövedelmet utalnak át a hitelintézetnek rendszeresen.
    A tervek szerint mintegy 20 százalékkal csökkentik a bank költségeit, ebből a személyi kiadások mérséklése egyharmadot tesz majd ki.
    Kiemelte: ez nem jelenti, hogy a lakossági piacról kivonulnának, sőt bizonyos területeken, így az elektronikus banki szolgáltatásokban is erősíteni fogják a Raiffeisen jelenlétét.
    Ralf Cymanek közölte: tavaly a banknál kezelt ügyfélvagyon mintegy 300 milliárd forintot tett ki, ami napjainkra 322 milliárd forintra nőtt. Úgy vélte, a privátbanki és a prémium ügyfelek jobb kiszolgálása érdekében ezeken a területeken még létszámbővülés is lehet.
    Kérdésekre elmondta: a pénzintézet a fővárosban, a vidéki nagyobb városokban, illetve a gazdasági fejlődést mutató településéken megőrzi fiókjait.
    Heinz Wiedner szerint a fiókbezárások, a leépítés, az átszervezés után jövőre már nyereséges lehet a bank, a fókuszba állított területeken 12-15 százalékos piaci részesedést akar elérni a hitelinzézet.

Forrás:MTI