Putyin szerint óriási hiba a szíriai kormánnyal való együttműködés hiánya

Óriási hiba a szíriai kormánnyal való együttműködés hiánya, mert Bassár el-Aszad szíriai elnökön és a kurd milícián kívül senki sem harcol igazán az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen – jelentette ki hétfőn New Yorkban Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki tíz év után először szólalt fel az ENSZ-közgyűlés általános vitájában.

    Az orosz elnök egy szélesebb körű nemzetközi terrorellenes koalíció létrehozását sürgette, amelyben a muszlim országok kulcsszerepet játszanak. Ezt a Hitler elleni egykori összefogáshoz hasonlította.
    Putyin szerint az úgynevezett demokratikus forradalmak nyugati exportja erőszakhoz, szegénységhez és társadalmi katasztrófához vezetett a Közel-Keleten, a hatalmi vákuumot pedig szélsőségesek töltötték ki.
    Hangoztatta, hogy az Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt bevezetett nyugati szankciók ellentétesek az ENSZ alapelveivel.

Forrás:MTI