Putyin óvott a terroristák politikai célokra való felhasználásától

A terrorista és radikális csoportok politikai vagy geopolitikai érdekből való felhasználásától óvta a világ politikusait Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az AZERTAC azeri állami hírügynökségnek adott interjújában.

    Putyin a terroristák politikai célokra történő felhasználását “megengedhetetlennek” és “rendkívül veszélyesnek” nevezte. Vélhetően a szíriai polgárháború részvevőinek élesen eltérő orosz és amerikai megítélésére utalva kijelentette, hogy ebben a kérdésben nem szabad kettős mércét alkalmazni és a terroristákat “jókra” és “rosszakra” felosztani.
    Az elnök hangsúlyozta, hogy Oroszország igyekszik a lehető legnagyobb mértékben kiterjeszteni a terrorizmussal szembeni sokoldalú együttműködést, mind politikai síkon, mind pedig a rendvédelmi erők és a szakszolgálatok összefogása révén. Rámutatott, hogy az instabilitás afganisztáni és közel-keleti góca a nemzetközi terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés forrása, különösen a kábítószer- és fegyverkereskedelem, valamint a fegyveresek áramoltatása terén.
    Putyin szerint a világ különböző pontjain elkövetett legutóbbi terrorcselekmények ismételten bebizonyították, hogy a terrorizmussal szemben fellépni csak egymással összefogva, a nemzetközi jog alapelveire támaszkodva, az ENSZ által koordináltan lehet. Az elnök úgy vélekedett, “nagyon nem rosszak” a kilátásai egy háromoldalú terror- és kábítószer-ellenes összefogásnak Oroszország, Azerbajdzsán és Irán között.

Forrás:MTI