Purcell tündérkirálynője élő dzsesszbetétszámokkal az Operaházban

Élő dzsesszbetétszámokkal, az 1940-es évek filmvilágát idéző képi megvalósítással és fiatal operaénekesekkel mutatja be Purcell A tündérkirálynő című művét a Magyar Állami Operaház pénteken.

    A Shakespeare-évad utolsó bemutatójaként színre kerülő művet Almási-Tóth András rendezte, aki a zenei anyag aktualizálására Fekete-Kovács Kornél dzsesszzenészt kérte fel.
    A tündérkirálynő eredetileg semi-opera, Shakespeare Szentivánéji álom című előadásához készült zeneszámok sora, melyek nem adnak ki önálló történetet, csupán a prózai művel együtt nyernek igazi értelmet – mondta el a rendező a produkciót bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
    Hozzátette: az operai zenéhez a Szentivánéji álomra rímelő történetet írt, amelyben az 1940-es években játszódó filmes éjszakai világot idézik meg. A darab egy város erdejében játszódik, amelynek lakói elvesznek a magányban. A címszerepben egy önmagát, saját boldogságát és identitását kereső nőalak áll, amelyet Baráth Emőke alakít – ismertette a részleteket a rendező.
    Fekete-Kovács Kornél és művésztársai az előadás stílusához illő klasszikus dzsessz-számokat alkottak Purcell-zenemotívumok alapján. Az előadás kialakításában a kezdetektől együtt dolgoznak Benjamin Bayl ausztrál karmesterrel. “Egy furcsa, magányról, bűnről, szerelemről, gyilkosságról, boldogság- és önkeresésről szóló történetet mesélünk el film noirban” – foglalta össze Almási-Tóth András.
    Sebastian Hannak díszlettervező elmondta: a különböző történeteket úgy valósítják meg, hogy a forgószínpad folyamatosan változtatja a színeket, ki- és bezárja a tereket, valamint fölülről is ereszkedik le színpadelem. Az egyetlen közös összetartó erő a film noir világa, emellett gyönyörű kosztümök, a 1940-es éveket idéző autók, erős fények jellemzik a darabot. A központi tér a Bár, ahol a Fekete-Kovács Kvintett játszik.
    A történet szerint a bárban szórakozó Tündérkirálynő házassága boldogtalan, ezért szeretőjével, az Idegennel bonyolult tervet eszelnek ki a férj megölésére. A gyilkosság után a nő ráébred, hogy a közös bűn miatt innentől fogva a szeretőjének lesz elkötelezve. Elmenekül a kapcsolatból egy romantikus szerelembe, itt azonban az érzelmi függőség rémíti meg. Egy kínai üzletember mellett találja magát, pénz és csillogás veszi körül, ám itt sem boldog. Ekkor egy tizenéves karjaiban köt ki és ébred rá, hogy elment az idő, már sosem kapja vissza elvesztett ártatlanságát.
    A főszereplőt körülvevő férfiakat Fried Péter, Daragó Zoltán, Rab Gyula, Szappanos Tibor és vendégművészként a firenzei születésű basszbariton, Gianluca Margheri alakítja. A darab jelmeztervezője Lisztopád Krisztina, zenei irányítója Benjamin Bayl.
    Ókovács Szilveszter főigazgató emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évadban mindig igyekeztek olyan darabbal bővíteni a repertoárt, amely a barokkal kapcsolatban áll. Francia, itáliai és német mesterek után a választás idén az angol barokkra és Henry Purcell zenéjére esett – fogalmazott.

Forrás:MTI