Protestáns egyházak számoltak be romamisszióik eredményeiről

Protestáns egyházak cigánymissziós vezetői számoltak be munkájuk eredményeiről a roma kultúra világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

    Dani Eszter a református egyház részéről közölte: stratégiájuk az oktatásról, az egészségről, a kiengesztelődésről, valamint a reménységről szól. Beszélt arról, hogy a hétvégén tartott első országos cigánymissziós találkozójukon kicserélték tapasztalataikat többek között képzéseikről, konferenciáikról, cigány szakkollégiumukról. Gyülekezeti tanodákat is indítottak az integráció érdekében, hitoktatásukban pedig számos cigány diák vesz részt. Szólt arról, hogy vannak a presbitereik között is cigányok.     Bakay Péter, az evangélikus egyház cigánymissziós vezetője kiemelte: hittudományi egyetemükön most indult a Bevezetés a cigány missziológiába című kurzusuk, amelyen minden teológus hallgatónak részt kell vennie. Szakmai napokat, táborokat is tartanak ebben a témában, oktatási intézményeikben pedig 17 ezer diák tanul, “akiknek nem mindegy, hogy milyen képet kapnak a romákról” – fogalmazott.     Kovács Bálint a baptista egyház képviseletében azt mondta: 31 helyen tartanak istentiszteleteket heti rendszerességgel a cigányságnak országszerte. Mint mondta, a megtéréssel megváltozik a cigányság gondolkodása és életmódja.     Khaled A. László a metodista egyház részéről arról beszélt, hogy gyülekezeteik több mint fele foglalkozik cigánymisszióval, Alsózsolcán pedig több száz fős közösségük van, és roma a lelkész. Dombóvár mellett gazdálkodási projektet vezetnek egy farmprogram keretében, Abonyban pedig Jövőkép és életút című tanfolyamuk van, ahol a tanulás fontosságára hívják fel a cigányok figyelmét.     Durkó Albert, a pünkösdi egyház cigánymissziójának vezetője hangsúlyozta: a cigányság helyzete megoldásért kiált, mert nincs eszközük a kitörésre, de “nem lehajolni, hanem odafordulni akarunk hozzájuk”.     Megjegyezte: az egység és az összefogás jegyében dolgoznak együtt a különböző felekezetek a cigánymisszióban, vannak közös programjaik, és felemelésük szerinte “az evangélium ereje által” lehetséges.     Utalt arra: több mint száz gyülekezetük életében vesznek részt a romák, s lelkészeik cigánytelepekre is járnak evangelizálni. Ha ez a munka sikeres, a roma emberek magatartása és élete megváltozik, ennek pedig egyik hozadéka, hogy több pénzük marad életszínvonaluk emelésére – tette hozzá.     A rendezvényen bemutatták a Tükör című kiadványt, a protestáns egyházak cigánymisszióinak negyedévente megjelenő lapját.

Forrás:MTI