Programok kis földlakóknak a Babel Sound Fesztiválon

A balatonboglári világzenei fesztiválon egyszerre élvezhetjük a koncertek és a gyermekprogramok sokaságát július 19. és 24. Között. Közösen tanulhatunk táncokat, kipróbálhatunk különleges hangszereket, gyerekszínházi műsort nézhetünk minden délután, és a főzőbemutatókat, kóstolókat sem szabad kihagynunk.

Igazi család- és gyermekbarát rendezvény az idei Babel Sound Fesztivál. A 20 országból érkező több mint 80 fellépő hat napon keresztül, július 19-24-ig veszi birtokba Balatonboglárt. A koncertek mellett izgalmas hangszerbemutatókat tartanak, sőt, ki is lehet próbálni a különféle hangszereket. A Várdombon Kalandpark mellett a boglári Gömbkilátó gyönyörű parkjában reggel 10-től 19 óráig vehetünk részt a Babel Sound programokon. Minden délután 14 órakor egy-egy nemzet népmeséjét izgulhatjuk végig az Évkerék Társulat előadásában, melyekhez a gyermekek nagy örömére bábokat, óriásbábokat is használnak.  Ahogy a fesztivál minden programjánál, a gyermekműsoroknál is kiemelt szerepet kap a zeneiség: az előadóművészek zenészek, énekmondók, táncházak muzsikusai; a társulat tagjai alapították a HolddalaNap Zenekart is.

A fesztiválon kézműves foglalkozásokra is benevezhetünk. Lesz batikolás, hímzés, szövés és kerámiakészítés, és akkor még nem ejtettünk szót a táncokról: görög, indonéz és szerb néptánc, spanyol flamenco, afrikai coulibaly, szicíliai tarantella és mint minden évben, most is hastáncoktatás vár táncos kedvű kicsikre és nagyokra a fesztivál minden napján.