Por került a gépezetbe

DYNAMIC RALLY TEAM – IV. Peugeot PM Rally, 2013. szeptember 21-22.

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

0004

Igen rövidre sikeredett a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” páros váci versenye. A Dynamic Rally Team színeiben induló BMW Z4 M Coupe már az első gyorsasági szakaszt követően a futam feladására kényszerült. A fiúk azonban nem keseredtek el – már neki is álltak a versenygép revíziójának, hogy a két hét múlva megrendezésre kerülő Budapest Rallyn ismét rajthoz állhassanak.

 

Lángi Attila: Az utolsó pillanatban is szereltük a kocsit, hogy rajthoz tudjunk állni vele a múlt hétvégi IV. Peugeot PM Vác Rallyn. Az összes fejlesztett alkatrész túl van már a próbáján, ám most ismét egy olyan probléma jött elő, amire nem is számítottunk.

Az első, Gombás-Sejce szakaszon, hegyről lefelé, a balos visszafordítóban belementünk egy gödörbe, s ott eltörött a jobb hátsó lengőkar. Az autó eleje folyamatosan a levegőben volt, s nagyon füstölt a gumi, még a kocsiban is alig kaptunk levegőt. A szakaszról még le tudtunk jönni, így volt mért időnk, de sajnos nem a reális eredményt mutatta.

Amíg lehetett, jól menetelt a BMW, bár a pályán nem kanyarodott annyira szépen, mint ahogy én szerettem volna, inkább drift üzemmódba váltott. A nap elején Maricsek Miki tanácsolta pont azt, hogy a visszafordítóknál tartsam íven a kocsit, hiszen akkor másodperceket nyerhetek. Én figyeltem erre, de a kocsi sajnos nem akarta ugyanezt. A hétvégén kiszedem a gépből a hibás alkatrészt, és elviszem egy hegesztő-specialistához, aki revíziót hajt majd végre rajta. Ez viszont azt is jelenti, hogy plusz 10 kiló vasat fogunk ráterhelni, de így legalább biztosabbá válik a merevítése.

Elkeseredve azonban így sem vagyok a kiesésünk miatt. Jó úton haladunk a célunk felé, s most az elsődleges az, hogy a debütáló évében kiforrja magát a Z4, minden gyermekbetegsége előjöjjön, hogy aztán újult erővel, magabiztosan vághassunk neki a következő szezonnak.

Toma József „Csimpike”: Azt most nem mondhatom, hogy remek versenyhétvégénk volt Vácott. Jó hangulatban telt el ez a pár nap, ám sajnos igen rövidre sikeredett a menetelésünk. A Z4 fogadtatása most is a megszokott volt, habár Kőváry Barna szerint nem olyan formájú, ami rallyra való lenne. Ám miután látta, hogy hogyan közlekedtünk és milyen időt értünk el vele a prológon, megváltoztatta a véleményét.

A prológon egy igazán jó ízűt autóztunk, s az első gyorson is jól kezdtünk. Apró fennakadások azonban már a verseny elején adódtak: az első gyorson, a szerpentinen felfelé – habár Attila nem akarta – az autó állandóan keresztbe ment, aminek csak a nézők örülhettek, mi viszont annál kevésbé. A sejcei elágazásnál el is törött a jobb hátsó lengőkar – leértünk a szakaszról, felmértük a károkat, és inkább úgy döntöttünk, hogy leadjuk a menetlevelet.

Innentől kezdve mi átmentünk versenynézőbe, amire minimum 10 éve nem került sor, határainkon belül. Megmutattuk a helyi erőknek, közönségnek, hogy a régi szép időkben hogyan is szurkoltak az igazi autósport-őrültek a pályán lévőknek. A végére már kezdtek ők is belejönni a csápolásba! Reméljük, ez a lelkesedésük megmarad a két hét múlva megrendezésre kerülő Budapest Rallyra is, ahol már nekünk is szurkolhatnak. Alig várjuk, hogy ismét rajthoz állhassunk!

 

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*