Politikai indíttatásúnak nevezte a kedd esti belgrádi tiltakozást a szerb elnök

Olyan ellenzéki politikai erők szervezték a kedd esti belgrádi tiltakozást, amelyek nem tudtak bejutni a szerb parlamentbe a június 21-i választásokon, a koronavírus-járvány miatt bejelentett korlátozó intézkedések csupán ürügyként szolgáltak az agresszív fellépés számára – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök szerdai sajtótájékoztatóján.

    “A legbrutálisabb politikai erőszak szemtanúi voltunk” – fogalmazott a szerb államfő a kedd esti tiltakozásokkal kapcsolatban, amelyek során a néhány ezres tömeg a belgrádi törvényhozás elé vonult, és egy kisebb csoport be is hatolt a parlament épületébe. A demonstrálók rendőrautókat gyújtottak fel, és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel az éjszaka folyamán. A szerbiai rendőrfőkapitány elmondása szerint az éjszakai összecsapásokban legalább hatvanan sebesültek meg, közöttük 43 rendőr, továbbá öt rendőrautó teljesen kiégett, a lovas rendőrség három lova is sérüléseket szenvedett, és 23 tiltakozót előállítottak.
    Korábban a rendőrfőkapitány is arról beszélt, hogy a tüntetés nem spontán alakult ki, ezt az állítást erősítette meg Aleksandar Vucic, aki hozzátette, a bukott ellenzék mellett külföldiek is részt vettek az erőszakos tiltakozás szervezésében, azt azonban nem közölte, melyik ország állampolgáraira utalt. Később újságírók montenegrói és orosz ügynökök szerepét firtatták az elnöknél, ám ő kitért a válaszadás elől, mondván: még nincsenek megerősített információi.
    Az államfő azt is elmondta, hogy állítólag a bejelentett hétvégi kijárási tilalom miatt szervezték a demonstrációt. “De ha azt mondom, nem lesz kijárási tilalom, ők akkor is tüntetni fognak” – magyarázta, ezzel támasztva alá, hogy nem a korlátozó intézkedések vezettek az erőszakos összecsapásokhoz, a demonstráció politikai indíttatású volt.
    Aleksandar Vucic hozzátette, a kormány valószínűleg mégsem vezeti be a hétvégi kijárási tilalmat, mert csak szükségállapot idején lehet korlátozni az állampolgárok mozgásszabadságát, ám valamilyen szigorító intézkedéseket biztosan bevezetnek a szerb fővárosban. Ezeket várhatóan csütörtökön közlik.
    A szerb elnök arra kért mindenkit, hogy a járványhelyzet miatt a tüntetés helyett maradjon otthon, a több százas vagy ezres tömegben ugyanis nem lehet betartani az elővigyázatossági intézkedéseket, és nagyon nagy az átfertőződés lehetősége.
    Szerbiában az utóbbi 24 órában 357 fertőzöttet regisztráltak, és 11-en haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, amivel 341-re emelkedett a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma.

Forrás:MTI