Pokorny Lia meglepődött a Társas játék új forgatókönyvén

Thuróczy Szabolcs balhés macsót, Gazsó György szerethető lúzert, Pokorny Lia pedig nagyorrú végzet asszonyát alakít az HBO saját gyártású sorozatában, a Társas játékban. A második évad október 6-án folytatódik a kábelcsatornán, Iván és Antal pedig ismét ölre megy Gabiért, a visszavágó pedig keményebb és drámaibb lesz, mint eddig valaha. A tét pedig mi más lenne, mint a happy end, amire a sorozat új és régi szereplői egyaránt teljes erővel törekednek.

lia_moni

Másfél éves komoly munka után október 6-án végre folytatódik a Társas játék, amelyből természetesen nem hiányozhatnak az első évadban megszeretett karakterek.

 

Iván mindent elveszített az első szezonban. A családja összeomlott, ő maga pedig teljesen egyedül maradt. Éppen ezért a folytatásban a karakterem nagyon szenvedni fog, hiszen bármit is tesz, nem tudja majd azt az életet élni, amire annyira vágyik.” – árulta el Thuróczy Szabolcs. – „A Társas játékban ismét azt az Ivánt láthatják a nézők, mint akit megszokhattak. Bár ha jobban belegondolok, őt nem lehet megszokni, de épp ez a lényeg, nem? Botrány botrányt fog követni a következő évadban, Iván ugyanis rajong Gabiért.” – tette hozzá a sorozat macsója, aki idén sem panaszkodott a forgatásra, sőt.

 

Csak ismételni tudom azt, amit egy korábbi interjúmban már elmondtam, jó nőkkel könnyű együtt dolgozni. Ráadásul idén Parti Nóri és Petrik Andrea is csatlakozott a stábhoz, aminek rendkívül örültem, hisz nem csak szép, de tehetséges új szereplőkkel lettünk gazdagabbak.” – árulta el a színész.

 

Gabi kegyeiért azonban továbbra sem csak a klasszikus hódító szerepében tetszelgő Iván küzd, hanem az aranyhallal hódító Antal is, akit Gazsó György alakít.

 

A Társas játékban egy klasszikus lúzert játszom, aki szerethető, jószívű ember, olyan, amilyet ritkán látunk már manapság. A munkájában Antal kiemelkedik, a magánéletben viszont képtelen lekommunikálni a naiv gondolatait, így hiába vannak őszinte érzései, esetlen marad. A sorozatot sokakkal ellentétben én nem vígjátéknak tartom, inkább egy komikus dramedynek. Épp ezért lehet annyira valószerű, hogy Antal nem jut egyről a kettőre a világgal.” – mesélte Gazsó György. – „Gabi és Antal kapcsolata a továbbiakban is rendkívül viharos lesz, részben Iván miatt, de ennél többet nem árulhatok el. Nekem különösen tetszik az is, hogy a teljes egészében magyar forgatókönyv alapján készült második évad még közelebb hozza majd a nézőkhöz Budapestet, nagyon szép helyszíneken forgattunk.” – tette hozzá a művész, akit a közönség legtöbbet a Radnóti Miklós Színházban láthat.

 

Ahogy a sorozat többi szereplője, Pokorny Lia is kíváncsian várta a történet folytatását.

 

„Nagyon érdekelt, hogy az írók mivel állnak elő és hogyan viszik tovább a karaktereket, hiszen alapvetően minden szereplőnek lezárt története volt az első évad végén. Kíváncsi voltam, de meglepett a forgatókönyv, amikor kézhez kaptam, nagyon meglepett.” – vallotta be a színésznő. – „Sokkal színesebb lett Gabi karaktere, finomabban, cizelláltabban kellett játszanom, amit nagyon élveztem. Valahogy mélyebb lett a személyisége és rengeteg fordulat vár rá. Egy film nézőjeként vagy egy könyv olvasójaként én is a hasonló történeteket szeretem, ami úgy izgalmas és fordulatos, hogy mégis életszerű marad.” – tette hozzá Pokorny Lia.

 

 

A Társas játék második évadpremierje október 6-tól, 20:00-tól, dupla résszel látható az HBO-n!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*