Pokolgépek robbantak egy szállodánál a Sínai-félszigeten

Két pokolgép robbant egy egyiptomi szállodánál a parlamenti választások másnapján, kedden, a Sínai-félszigeti el-Arís városban; legalább egy ember meghalt – jelentette az egyiptomi állami tévé.

    A hotel vendégeinek nagy része választási bizottsági tag volt a CBC egyiptomi műholdas hírtévé szerint.
    Az egyik pokolgép az épületen belül lépett működésbe. Az első felvételeken megrongált bútorokat és üvegszilánkkal borított termeket lehetett látni.
    A CBC úgy értesült, hogy a biztonsági erőknek ugyanakkor sikerült megakadályozniuk egy robbanószerrel megrakott autót abban, hogy a szállodának hajtson. A járművet még a bejárathoz vezető úton felrobbantották, mielőtt elérte volna célját. A csatorna szerint egy katona meghalt, hárman pedig megsebesültek.
    A helyi szavazóhelyiségekre felügyelő bíráknak nem esett bántódásuk.
    Az helyszínről érkezett fotókon a detonáció által szétvetett jármű darabjai látszottak a szálloda közvetlen közelében.
    Biztonsági okokból egyelőre nem ismertették, hogy melyik szállodáról van szó, mindössze annyit lehet tudni, hogy a Földközi-tenger partján áll.
    A merénylet elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett.
    A környéket jelenleg tűzszerészek vizsgálják, mivel fennáll a veszély, hogy az elkövetők további robbanószerkezeteket is elhelyeztek.
    Egyiptomban hétfőn ért véget a második szabad parlamenti választások utolsó szakasza.
    Hétfőn robbantás végzett a rendvédelmi erők egyik tagjával a Sínai-félsziget egy másik településén, Seik-Zuveidben. Egy házi készítésű robbanószerkezet repült a levegőbe, amikor a rendőrség egy járőrautója elhaladt mellette. A robbanásban két rendőr megsebesült.
    A Gázai övezethez és Izraelhez közeli, főleg beduinok lakta sivatagi határvidéket az Iszlám Állam (IÁ) egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fellegváraként tartják számon.
    Megfigyelők szerint a történtek újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a biztonsági erők valóban urai-e a helyzetnek a konfliktuszónában, és az ország más vidékein.
    A választások biztonságára csak az említett környéken hatezer katona vigyázott, a légtérben Apache típusú katonai helikopterek köröztek, a vidéket ejtőernyősök és a hadsereg kommandós egységei pásztázták.
    Mindez ráadásul három héttel azután történt, hogy egy orosz repülőgép 224 utassal a fedélzetén lezuhant a mostani merényletek helyszínétől körülbelül 70 kilométerre délre. A Sínai Tartomány órákkal a Sarm-es-Sejkből felszállt gépet ért szerencsétlenség után bejelentette, hogy a dzsihadisták által a fedélzetre juttatott bomba okozta a tragédiát.
    Ez utóbbi változatot Moszkva megerősítette, Washington és London pedig valószínűnek nevezte. Kairó továbbra is türelemre szólít fel, azt hangsúlyozva, hogy a vizsgálatok lezárása előtt lehetetlen megállapítani a katasztrófa okát. Egyiptomi illetékesek szerint a vizsgálatok akár évekig is eltarthatnak.

Forrás:MTI