PM: az Országgyűlés elfogadta a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetését

A kormány üdvözli, hogy az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést, amely a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése. Ezzel biztosított a kormány mozgástere, hogy megerősítse az ország védelmét és mérsékeljük a háborús energiaválság hatását, és fenntartsuk a rezsicsökkentést – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

    A tárca hozzátette: “sajnálattal tapasztaljuk, hogy a baloldalra még a mostani háborús helyzetben sem lehet számítani, nem szavazták meg a rezsivédelem és honvédelem költségvetését”.
    A közlemény szerint az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában jelentős az áremelkedés, az egekben vannak az energiaárak, és magas az infláció. A kormány legfontosabb célja, hogy Magyarország maradjon ki a háborúból, és ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát. Most a legfontosabb feladat Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése, valamint az ország energiaellátásának biztosítása és a rezsicsökkentés védelme – hangsúlyozta a PM.
    Ezért a 2023-as költségvetés tartalmazza a honvédelmi és rezsivédelmi alaphoz szükséges forrásokat, az alapok kiadása meghaladja az 1500 milliárd forintot, ami az extraprofit adókból és egyéb bevételekből származik. A Rezsivédelmi Alap 670 milliárd forinttal járul hozzá a rezsicsökkentés fenntartásához – közölte a tárca.
    A költségvetés emellett garantálja, hogy jövőre is folytatódnak a családtámogatások, megmarad a 13. havi nyugdíj, és az infláció mértékének megfelelően tovább emelkednek a nyugdíjak – emelte ki a PM.
    Az a cél, hogy a gazdasági növekedés jövőre is folytatódjon, a háború és annak gazdasági hatásai azonban lassíthatják ezt, ezért 2023-ban 4,1 százalékos növekedéssel számolunk. A háborús gazdasági helyzetben is fenntartjuk azt a célunkat, hogy megőrizzük az ország pénzügyi stabilitását és egyensúlyát, 2023-ban 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycéllal és az államadósság 73,8 százalékra való csökkentésével számolunk – írja a minisztérium közleményében.

MTI