Piros, sportos, de nem olasz – SEAT Ibiza SC 1.2 TSI FR teszt

SZÖVEG: DÓKA ATTILA, FOTÓ: JUHÁSZ MELINDA

Nincs könnyű helyzetben a Volkswagen az Ibizával, hiszen elég szűkös a hely két konszern-testvére, a Fabia és Polo között, ahova még beférne a kis spanyol. Az azonos platform és azonos motorok sem engedélyeznek túl sok szárnyalást az elvileg sportosságot előtérbe helyező márka számára. A megoldás természetesen a részletekben rejlik, mint például az SC nevű, remekül eltalált karosszéria-variánsban.

Nem vitás, hogy egy jó dizájn általában el tudja adni az autót. Ennek tükrében pedig a SEAT valóban nagyot húzott, amikor kis modelljének háromajtós változatát sportosabbra alakította, mint az ötajtós verziót. Persze nem nagy változtatások ezek, és szinte kizárólag a hátsó traktust érintik. Mégis, a kupészerűbb tető, és a meredekebben emelkedő övvonal határozottabban sportosabbnak láttatják az SC-t. Ehhez társul még tesztautónk FR-felszereltsége, amely alul lapított sportkormánnyal és sportülésekkel próbálja fokozni az érzést.

seat_ibiza-160516-1109-DSC_0623

Sportos betűk

Az Emoción vörös Ibiza azonban már rövidítéseivel is körénk építi a képzeletbeli versenypályát, ezért egy pár pillanat erejéig érdemes belelapozni a SEAT-féle etimológiai szótárba. Az SC, amely tesztautónk esetében leginkább a háromajtós kivitelre vonatkozik, valójában a „SportCoupé” elnevezést takarja. Az izgalmasan csengő FR azonban már maga a színtiszta versenysport, hiszen jelentése nem más, mint „Formula Racing”. Ezek után említsük még meg a SEAT háza táján szintén gyakran használt, a kombit jelentő ST (SportTourer), és a szintén rendkívüli sportosságra utaló CUPRA (Cup Racing) szavakat is.

seat_ibiza-160516-1107-DSC_0613

FR+SC=90 lóerő

Ami a betűket illeti, megvan tehát a tűzijáték, de sajnos az FR-hez egyedüliként kínált 1.2-es turbós benzines nem varázsol dühöngő bikát a kis Ibizából. A feltöltött motor jellegénél fogva természetesen mentes a kismotorok nyomatékszegénységétől, és egészen derekasan gyorsítja a könnyű kasztnit. Ami viszont feltűnő, hogy mennyire lineáris a motor teljesítmény leadása: nem nagyon lehetne megjelölni olyan fordulatszámot, ahol egy picit jobban, vagy gyengébben húzna, vagy jelentkezne egyfajta csúcspont. Persze tudomásul vettük már rég, hogy a dowsizing-trend (kis motor+turbó) miatt egyre inkább magunk mögött hagyjuk azokat az időket, amikor még a leghétköznapibb autót is boldogan forgattuk négyezer fölé, hogy valami történjen végre. Persze az Ibiza motorját sem árt magasabb fordulatokon tartani, ha tempósabb haladásra vágyunk, ami persze a fogyasztásra is kihat: a belénk költöző FR és SC érzés miatt 6,8-as átlagot értünk el, amiben már benne van egy kis erőltetett visszafogottság is.

seat_ibiza-160516-1100-DSC_0595

Vagány kormány

Az viszont biztos, hogy az FR-csomaggal érkező, alul lapított sportkormány sokkal közelebb visz minket a sportos érzéshez, mint a takarékos, de kicsit visszafogott motor. Főként, hogy az áttételezése is stimmel (2.5 fordulat ütközéstől-ütközésig), és a direktségére sem lehet panasz. Ehhez társul még, hogy a közepesen feszes futómű megkímél minket a jelentős oldaldőléstől és imbolygástól, ezért összességében élvezetesen lehet támadni a kanyarokat. Különösen pont a kanyarokból kijövet viselkedik nagyon nyugodtan és stabilan a kis Ibiza: a túl korai gázadással sem lehet kihozni a béketűrésből, és precízen, hajtási befolyás nélkül követi ilyenkor is a kívánt nyomvonalat. Határozottan úgy éreztük, ez a futómű jóval több erőt is elbírna, az aktuális, 90 lóerő útravitele meg sem kottyan neki.

seat_ibiza-160516-0918-DSC_0509

Ferrari piros

Nem vitás, ha valaha piros autóra vágynánk, akkor ezt az árnyalatot választjuk. Remekül illeszkedik az autó karakteréhez, az FR-logóhoz, és a bőrkormány, valamint az ülések piros cérnával varrott részeihez. Ehhez a pompához képest egy kicsit szürke a műszerfal többi része, amelynek központi képernyője (SEAT Full Link) érintéssel is működik. Tesztautónk a sportos elemek mellett egy panorámatetővel is fel volt szerelve, ami helyett borsos ára miatt érdemesebb talán a navigációt extraként választani.

Összegzés

Az Ibizák közül egyértelműen kiemelkedik a háromajtós FR, amely kinézetével határozottan képes az érzelmekre hatni: leginkább jól eltalált, háromajtós kasztnija az, ami megkülönböztetheti őt testvérmodelljeitől, a Fabiától és a Polótól. Természetesen egy izgalmasabb, erősebb motor még vonzóbbá tehetné, de az természetesen az árra is kihatna, és ki tudja, mennyire bontaná meg a konszernen belüli kényes egyensúlyt.

Szerettük:

– vonzó forma

– feszes futómű

– sportos „FR” – kormány

– praktikus belső

Nem szerettünk:

– visszafogott teljesítmény

Hossz/szél./mag.: 4061/1693/ 1445 mm

Motor: 1197 cm3, 90 LE/ 4400-5400, 160 Nm/1400-3500

Végsebesség: 184 km/h

Gyorsulás (0-100 km/h): 10,7 s

Alapár: 4 657 320 Ft