Pintye: Az igazi visszatérés

 Pintye SzabolcsNagy visszatérője is lesz a Magyar Estnek, ugyanis Pintye Szabolcs két és fél éves kihagyás után lép ismét szorítóba a Ferobox Event profi boksz gáláján péntek 13- án, melyet a Barba Negrából a Sport Televízió is élőben közvetít.

Pintye Szabolcs 2006-ban kezdte profi pályafutását nem más mint Rácz Felix irányítása alatt…

 „Már régen is dolgoztunk együtt, aztán röviddel visszavonulása után én is abbahagytam. Visszatért így számomra is ez lesz az igazi visszatérésem.”

Szabolcsnak hét mérkőzése volt eddig, egy döntetlen mellett hatot sikerült megnyernie, ebből hármat idő előtt.

 „Sérüléseim voltak, a könyökömet meg is műtötték. Ezután sokat kellett pihentetnem, majd erősítenem, mire rendbe jött annyira, hogy már bokszolni is tudjak. Most viszont már teljesen megjavult, nem lesz vele probléma. Az edzőmmel, Berki Ferenccel pedig teljesen új edzésmódszer alapján készülünk, ami nagyon jónak tűnik, úgyhogy kirobbanó formában érzem magam.” A 31 éves ökölvívó ellenfele a szintén a Ferobox kötelékébe tartozó Baran Attila lesz.

 „Az az érdekes, hogy Attilával rengeteg közös barátunk van, de őt személyesen nem ismerem, csupán láttam talán kétszer bunyózni.”

Szabolcs budapesti lakosként gyakorlatilag hazai pályán szerepelhet a Barba Negrában, számít is a közönség bíztatására.

 „Nagyon sok barátom jön a gálára, kicsit aggódom is, hogy nem lesz elég jegy, hiszen, ha jól hallom, teltház várható.”

Szenzációs nap vár egyébként az ökölvívás szerelmeseire szeptember 13-án, hiszen a budapesti Barba Negrában Nagy Sándor és Kovács ‘Vipera’ Attila is magyar bajnoki övért bokszol, de szorítóba lép két ifjú tehetség Baranyi Richárd és Baran Attila, valamint a csapat kispehelysúlyú kiválósága, Bedák Zsolt is megmutatja, hogy mennyire (nem) babonás a Sport Televízió által élőben közvetített, a szervezők által Magyar Estre keresztelt gálán. A fellépő bokszolók szinte kivétel nélkül a magyar ranglista első három helyén szerepelnek súlycsoportjukban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*