Pilótának álltak a Comet jelölt fiúk

Autót még nem vezethet, repülni azonban elvitte „ellenfeleit” Fluor Tomi. A VIVA Comet jelöltjei – Young G, SP, Düki és Fluor – egy Boeing 737-es szimulátorral hasították a képzeletbeli levegőt, Fluor kapitány egy jól irányzott manőverrel a Szabadság-szobor mellett tette le a gépet, nem éppen egy darabban.

sp

sp

A Boeing 737-es olyan monstrum, amitől a legnagyobb macsók lába is megremeg, a VIVA Comet jelöltjei azonban halált megvető bátorsággal pattantak a repülőgép-szimulátor volánja mögé! Minden nagyravágyó kissrác és gyereklelkű felnőtt álma, hogy masiniszta, tűzoltó, vagy éppen pilóta legyen, Fluor Tominak azonban soha eszébe se jutott az, hogy botkormánnyal a kezében keresse a betevőt. Az énekes kezdetben kissé bizonytalanul, de begyújtotta a képzeletbeli rakétákat és a virtuális kifutón végighasított a horizonton, hogy aztán a Szabadság-szobor mellett csapódjon a földbe.

Legutóbb épp New Yorkban voltam repülővel, ami azért egy kemény kör volt, nem épp sétagalopp elmenni odáig. Az első alkalommal, amikor ekkora útra indultam, mindenki azzal riogatott, hogy hú, rosszul leszek, meg minden!” – mesélte nevetve Fluor, aki hozzátette, még a kocsira se szerezte meg a jogsit, így amikor beültek a szimulátorba, Young G-nek engedte át a kapitányi széket a közös összejövetelen.

Young G pár évvel ezelőtt hatalmas bulinak tartotta, hogy egy acélkalitkában pár óra alatt akár egy másik kontinensen találhatta magát. Apasága óta azonban érzi, felelősséggel tartozik családja iránt, így egészen más szemmel nézi a világot.

Valami megváltozott! Közrejátszik ebben a kislányom, Napsugár születése is, mostanában főleg a feleségem és ő körülötte forognak a napjaim. Ha ma repülőre kéne ülnöm, teljesen beparáznék! A közelmúltban akárhányszor elutaztam, Angliába, Hollandiába vagy épp Egyiptomba, mindig leizzadtam.”- árulta el. “Egyszerűen imádom, ha nálam van a kontroll! Így annak örülnék, ha a pilóta mindig bejelentené, hogy vigyázat, most épp jobbra kanyarodunk! Csak nyugalom, légörvény következik. Most végre kipróbálhatom, milyen a kapitányi székben ülni. És talán a félelmemet is legyűröm.” – tette hozzá a rapper, aki a VIVA Comet előtt új klipet ígért a rajongóknak, így növelve a várakozást.

SP Düki társaságában vágott neki a kifutónak, persze jelen esetben nem a divatosság volt a kérdés, hanem a reflexek! „Túl gyakran nem repülök, de ha sor kerül rá, igyekszem zenehallgatással vagy olvasással ellazulni és nem a magasságra gondolni… általában egészen jól sikerül kikapcsolni, mégsem mondanám, hogy a legjobb barátom a repülés. De ráfeszülni sosem szoktam…  – mondta a mostanában a fotózásban is egyre jobban kiteljesedő SP.

Funktasztikus vidéki fellépése miatt csupán lélekben erősítette a csapatot, de Düki helyette is tartotta a frontot, aki még SP-nél is magabiztosabb világpolgárnak vallja magát. “Nemsokára megyek Las Vegasba és Vietnámba is, de az első repüléssel kapcsolatos élményem 6 éves koromból van. Tisztán megvan a kép, ahogy anyukám kezét fogom felszálláskor. Soha nem féltem a dologtól, viszont érdekes módon nem is akartam pilóta lenni. Kiskoromban a festőművészet érdekelt, később pedig a zene és a tánc.” – mesélte a zenész.

A VIVA Comet fiújelöltjei igazi adrenalintól pezsgő kalandnak lehettek a részesei, de hogy ki lesz a gála alfahímje? Június 13-án kiderül, amikor is exkluzív fellépéssel ünneplik a magyar zenét a legmenőbb fiatal énekesek, így szexi produkcióval készül a díjátadóra Hien, de nagy bulit ígér a Children of Distance, Fluor, az AFC, Majka – Curtis – BLR és Radics Gigi fellépése is. Hogy igazán kemény élményben legyen részük a rajongóknak, a Magyar Könnyűzenéért-díjas Tankcsapda és a Comet nemzetközi sztárja, a brit fenegyerek, Wiley is tiszteletét teszi a színpadon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*