Peterhansel megmutatja, mire képes a dűnéken a PEUGEOT 2008 DKR

AUTO - DAKAR 2015 PART 1A Dakar negyedik napja jót is, rosszat is tartogatott a Peugeot-Total csapat számára. Stéphane Peterhansel megmutatta, mire képes az autó: a 315 km-es szakaszon a mezőny élére került. Sajnos azonban az utolsó időmérő pontot elhagyva hátrébb csúszott. A gyorsasági szakaszon végül az ötödik helyen végzett, folytatva eddigi előretörését összetettben. Csapattársai, Carlos Sainz és Cyril Despres azonban sajnos a szakasz elején technikai problémába ütköztek, és így időt veszítettek.

 

A negyedik napon a versenyzők 4800 méter magasba felkapaszkodva, az Andok hegyláncain át Chile felé vették az irányt. Egy 594 km hosszú összekötő szakaszt követően a napi gyorsasági etap során a versenyzők az Atacama-sivatag kellős közepén, a világ legszárazabb területén találták magukat. A bányavidék útjain való bemelegítés után a pilóták a verseny első komolyabb dűnéinek vágtak neki, ami minden Dakar-rali kihagyhatatlan erőpróbája.

Stéphane Peterhansel (n°302) azonnal rátalált a jó ritmusra ezen a nehezen kiszámítható terepen. A számos csapdát rejtő dűnék tökéletesen megfelelő terepet jelentettek a könnyed és fürge kétkerékmeghajtású PEUGEOT 2008 DKR számára. Peterhansel vezetési stílusának köszönhetően a mezőny élén haladt egészen az utolsó időmérő pontig, amelyet elhagyva kis hátrányt szerzett. A negyedik gyorsasági szakasztól mutatott jó teljesítményének köszönhetően Peterhansel a 16. helyről a 12. helyre lépett előre összesítettben.

10931450_10152969918734659_5692605825913882135_n

„Az autó tényleg nagyon jó – összegezte a francia pilóta. – A rajt után 20 kilométerrel azonban egy kanyart levágva 2-3 méter magasba ugrattam, amitől az autó orr-része kissé megsérült. Az útvonal végén, amikor a terep kezdett nagyon buckás lenni, az autó eleje jobban mozgott a kelleténél, és egy defektet is elszenvedtünk. Emiatt vesztettük el az előnyünket.”

Ami Carlost (n°304) és Cyril Desprest (n°322) illeti, a nap nekik nehezebbnek mutatkozott. A tegnapi etap végi összesítésben ragyogó teljesítménnyel megszerzett 4. hely után Sainz a turbó meghibásodása miatt kénytelen volt megállni a gyorsasági szakasz 32. kilométerénél.

A Dakar egyes szakaszain a szervizkamionok az autókétól eltérő útvonalon közlekednek, ami miatt a pilóták nem számíthatnak azonnali segítségre. Éppen ez történt ma. Cyril Despres is ezzel a problémával szembesült. Az egykori motoros 9 km megtétele után kuplung probléma miatt veszített a lendületéből. Végül sikerült elérnie a tábort segítség nélkül, Sainz azonban a szervizkamion segítségére szorult, végül saját erőből teljesítette a gyorsasági szakaszt.

A Peugeot-Total csapat igazgatója mindezek ellenére konstruktív módon közelíti meg a helyzetet: „Egyáltalán nem tekintjük rossznak a mai napot. Stéphane nem technikai probléma miatt nem nyerte meg a gyorsasági szakaszt. Ami a másik két autónkkal történt, mindkét esetben olyan nehézségek miatt fordult elő, amire a Dakaron számítani lehet. Azért vagyunk itt, hogy a felmerülő problémákat felismerjük és megoldjuk.”

Holnap: 5. szakasz (Copiapo-Antofagasta): január 8., csütörtök, helyi idő szerint 9h09 697 km, ebből 458 km gyorsasági szakasz. 

 

A 4. szakasz eredményei:

1. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Matthieu Baumel (F) Qatar Rally Team                    3:09:18

2. Nani Roma (E)/Michel Perin (F) Mini                                                                             3:11:58

3. Giniel de Villiers (RSA)/Dirk von Zitzewitz (D) Toyota                                         3:12:15

4. Yazeed Al-Rahji (SAU)/Timo Gottschalk (D) Toyota                                              3:12:43

  1. Stéphane Peterhansel (F)/J-P Cottret (F) Peugeot 2008 DKR                       3:15:06

A 4. szakasz utáni összesített eredmények:

 

1. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Matthieu Baumel (F) Qatar Rally Team                    12:30:44

2. Giniel de Villiers (RSA)/Dirk von Zitzewitz (D) Toyota All Speed                    00:08:15

3. Yazeed Al-Rahji (SAU)/Timo Gottschalk (D) Toyota                                              00:23:33

4. Bernhard Ten Brinke (NL)/Tom Colsoul (B) Toyota                                                00:42:32

5. Krzysztof Holowczyc (PL)/Xavier Panseri (F) Mini                                                  00:43:30

12. Stéphane Peterhansel (F)/J-P Cottret (F) Peugeot 2008 DKR                     01:18:37