Péntekig kell megkötni a Budapest Bank vételről szóló megállapodást

Péntekig kell megkötni a Budapest Bank végleges adásvételi szerződését az erről rendelkező, a Magyar Közlöny december 4-i számában megjelent kormányhatározat alapján.

    A vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz. A társaságnak az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújt hitelt a vételárral megegyező összegben, illetve a szükséges garanciát is az MFB vállalja.
A határidő a hitelígérvény kiadására és a garanciavállalásra 2015. január 15-e, a hitel folyósítására pedig a végleges részvény adásvételi szerződés zárása.
A határozatban az is szerepel, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével január 15-ig készít előterjesztést a vételár finanszírozásáról.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 2014. december 4-én rendkívüli tájékoztatón jelentette be, hogy az állam megveszi a Budapest Bankot, az erről szóló előszerződést a magyar kormány aznap írta alá írta alá a bank tulajdonosával, a GE-vel. Az átadás-átvétel 2015. június végére zárulhat le – mondta akkor Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint a döntés a gazdasági szuverenitás visszaszerzését is jelenti. Hozzátette, hogy az előszerződést követően készítik el a végleges értékelést és döntenek a finanszírozásról. A vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz, a fedezetet az MFB biztosítja. A vételárat az átvilágítás után határozzák meg.
A miniszter azzal indokolta az MKB-t követően már a második bank megvásárlását, hogy a 2008-as válságot követően a magyarországi bankrendszer a devizahitelezés problémájával volt elfoglalva, a hitelezés leállt, a bankrendszer nem járult hozzá a hazai gazdaság fejlődéséhez a megfelelő mértékben, ezért tartotta a kormány kívánatosnak a hazai tulajdon arányának emelését a szektorban.
Varga Mihály arról is szólt: a Budapest Bank az ország nyolcadik legnagyobb hitelintézete a mérlegfőösszege alapján, igen erős a bank a lakossági hitelezésben, és a kis- és középvállalati finanszírozásban, illetve a hitelkártya-üzletágban.

Forrás:MTI