Pécs a világ közepe

Akinek kétségei vannak címünk valóságtartalmával kapcsolatban, javasoljuk, hogy látogasson el az Utazás kiállításra a Hungexpon, amelynek ez évi díszvendége a baranyai megyeszékhely. Pécs polgármestere, Páva Zsolt, és Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője közös sajtótájékoztatójukon persze elsősorban kedvenc városuk kulturális és turisztikai eseményeire invitálták a megjelenteket.

A nem is olyan régen még Európa Kulturális Fővárosaként számon tartott Pécs lendülete azóta sem csökkent, ebben az évben többek között megújul a Dóm, a Csontváry Múzeum, újra látogatható a Bányász Múzeum, és korszerűsödik az Állatkert is.

Ami az „A” pavilon 311-es standját illeti, a látogatók első ízben találkozhatnak a 107 éve eltűntnek hitt, 19 millió forintot érő Apáti-Abt óriás vázával, a Bóbita Bábszínház állandóan mozgásban lévő óriásbábjaival, a Zsolnay Manufaktúra festőnőjével, akinek tálakra álmodott alkotásaiban gyönyörködhetnek az érdeklődők. Weiss Fanni, hallássérült fotómodell, Pécs Város Arca segítségével pedig virtuálisan sétálhatunk Pécs utcáin, sőt több híres épületbe is beléphetünk és körülnézhetünk.

A vendégéjszakák számának növekedéséhez nagyban hozzájárultak Pécs Zsolnay Kulturális Negyedének látnivalói és programjai. A született pesti, vállaltan kapolcsi Márta István feleségével együtt Pécsre költözött, hogy színházakban, hangversenytermekben megszerzett rendezői, előadóművészi, sőt intézményvezetői, fesztiválszervezői tudásával és tapasztalataival immár elsősorban e csodálatos város turisztikai és kulturális életének gazdagítását, színesítését, népszerűsítését szolgálja.

Horváth Gábor Miklós

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*