Parázsfuvolácska- Bemutató az Erkel Színházban

Március 30-ától újra hatalmas gyerekhadak foglalhatják el az Erkel Színházat. A varázsfuvola kifejezetten nekik szánt, rövidített változata, a Parázsfuvolácska a legfiatalabb operaénekes-generációval kerül színre, az előadás igazi különlegessége azonban a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola növendékeinek részvétele. Az Erkelben Toronykőy Attila rendező csinálja a cirkuszt.

 A varázsfuvola majd mindannyiunk számára az első operaélmény. „Sokrétű, zseniális alkotásról van szó, amelyben a közönség egésze – kortól függetlenül – talál neki, vagy róla szóló elemeket, hiszen a történet általános érvényű tanulságokat is tartalmaz.” – fogalmaz az előadás karmestere, Köteles Géza, aki hozzáteszi: „Ez a gyerekeknek szánt, rövidebb változat a történet mesei vonalára koncentrál, a mű szabadkőműves és filozofikus vonala kevésbé van jelen.”

Toronykőy Attila inkább a  szereplők karakterének kibontására és a történet tanulságaira koncentrál, nagyon szórakoztató, mozgalmas színrevitelben. „Az operairodalomban kevés olyan mű van, amelyik megengedi a rendező számára a szabadságot, a szabad gondolkodást. Vagyis akár a Holdon, akár a tenger alatt játszódik a történet, megállja a helyét. Mi egy cirkuszba helyeztük az immár címet cserélt Parázsfuvolácskát, ahol Sarastro a nagy varázsló, az Éjkirálynő a levegő ura, Papageno, Tamino és párjaik a bohócok, Monostatos a késdobáló, Sprecher a Porondmester, és persze az állatok, amiket Tamino megszelídít. Minden rendelkezésre áll, hogy egy igazi, izgalmas cirkuszi előadás jöjjön létre Mozart friss, mai zenéjével.” – mondja a rendező, aki azt is szem előtt tartotta, hogy a közönséget ne válassza el a cselekmény sűrűjétől a zenekari árok, és a gyerekek fizikailag is minél közelebb érezhessék magukat a történésekhez, ezért egészen különleges módon a zenekart is a színpadon helyezte el. Az új szituációhoz új hangszerelés is készült, Köteles Géza keze által, aki igyekezett megőrizni a mozarti hangzásvilágot, ugyanakkor arra is hangsúlyt fektetett, hogy segítségére legyen a rendezés cirkuszi világba helyezett interpretációjának. Mozart csodálatos muzsikája mellett a prózát rímes formában gondolta újra Lackfi János, aki gyermekversei által méltán az egyik legnépszerűbb költőként jegyzett szerző manapság.

Az előadás másik különlegessége, hogy erős hangsúly került a gyermekkar közreműködésére, melynek tagjai méltó partnerei az Erkel Színház vegyeskarának. A szólisták egytől egyig a fiatal operaénekes-generáció nagy reménységei, akik odaadó hévvel vetették bele magukat ebbe a különleges élményt nyújtó produkcióba. A főbb szerepeket Cser Krisztián, Megyesi Zoltán, Hertelendy Rita és Szemere Zita énekli.

Operában ritkaság, a Parázsfuvolácska cirkuszi világában azonban elengedhetetlen a lenyűgöző artistamutatványok jelenléte, amelyekkel az Artistaképző tehetséges növendékei nyűgözik majd le a gyermek és felnőtt közönséget egyaránt. Mindezt színpompás, mutatós és rendkívül ötletes kivitelben tárja elénk Juhász Katalin jelmez- és díszlettervező.

 Az előadás minden bizonnyal az elkövetkezendő évek népszerű sikerprodukciója lesz a családok körében.

Bemutató: március 30., 11 óra, további előadások: március 30., 18 óra, április 10., 13., 16., 19.

Színlap: http://opera.hu/hu/Parazsfuvolacska/201403301100/info

Ismét: KismaMatiné

Május 4-én kismamákat vár az Operaház. Anyák napján délelőtt 11 órától újra, immár másodszor: KismaMatiné.

300 várandós kismamát és kispapát várnak – idén a Figaro házassága előadásra jöhetnek a gyermeket váró párok, jelképes, 300 Ft-os jegyekkel. A cél, hogy a hasonló, örömteli élethelyzetben lévők a gyermekáldás előtt közösen kikapcsolódhassanak, s a magzati korban lévő gyermek is részesülhessen a zenei élményben. A program – az Útravaló CD-hez hasonlóan, mely minden magyar újszülött szüleihez eljut már a kórházban –, ez alkalommal is Kodály Zoltán legendás mondására épít, amely szerint „a gyermek zenei nevelését nem a születése előtt kilenc hónappal, hanem már az édesanya születése előtt kilenc hónappal jó megkezdeni”. A KismaMatiné jelkép és üzenet, amely kifejezi: az egész társadalom számára fontos, hogy minél több gyermek szülessen, és hogy az új generációk fogékonyak legyenek a jóra és a szépre. A kismamák az anyaknapja@opera.hu  címen regisztrálhatnak, és várandóskönyv bemutatásával az Operaház pénztáraiban válthatnak jegyet a május 4-én 11 órakor kezdődő előadására. Mozart remeke felhőtlen közös szórakozást ígér a leendő szülőpároknak.

Felvételt hirdet az Opera gyermekkórusa

A Parázsfuvolácska közönségének soraiban remélhetőleg olyan gyermekek is akadnak majd, akiket az előadás annyira elvarázsol, hogy maguk is kedvet kapnak ahhoz, hogy részesei legyenek egy-egy operaprodukciónak. A tisztán éneklő gyerekeknek van esélyük arra, hogy a következő évadokban a színpadra álljanak a Parázsfuvolácskában.

A Magyar Állami Operaház Gyermekkara felvételt hirdet a 2014/2015-ös tanévre, elsőtől hatodik osztályukat 2014 őszén megkezdő kisdiákok részére. Budapesti vagy Budapest környéki gyerekek jelentkezését várják az info.varazshangok@gmail.com Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen, vagy levélben: Erkel Ferenc Általános Iskola 1068 Budapest, Felső Erdősor 20.

A jelentkezés és a felvételi folyamatos, feltétele a jó zenei hallás és a tiszta énekhang. Fontos, hogy a szülők megírják a jelentkező gyermek életkorát, hogy jelenleg hányadik osztályba jár, és adják meg elérhetőségeiket.

 

 

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*