Papírforma szerint nyert Hamilton

Bár sokáig vezette a versenyt, végül mégsem Max Verstappen állhatott fel vasárnap a Spanyol Forma-1-es Nagydíj dobogójának tetejére. Lewis Hamilton ugyanis jó csapattaktikával megelőzte a hollandot a verseny vége felé és megszerezte pályafutása 98. Forma-1-es győzelmét. Verstappen, bár nem volt csalódott, de azért le kell nyelnie, hogy zsinórban másodszor ért célba az ezüstérmes helyen egy olyan évben, amikor akár esélye is lehet a világbajnoki címre. Valtteri Bottas bár nem egészen önszántából, de végül harmadik lett.

„Először is, szeretném megnézni a rajongókat itt. Nagyszerű látni őket. Láttam egy brit zászlót is, amire rég volt példa. Nagyszerűen érzem ezután magam. Úgy érzem újra végig mennék. Olyan közel voltam (Verstappenhez) olyan sokáig, próbáltam a gumikat menedzselni. A 22 másodperc sok volt ahhoz, hogy ledolgozzam, de jó volt szerencsejátéknak – igazán nagyszerű stratégia volt a csapattól.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

A csodaszép napos szombati időjárás nagyot változott vasárnapra Barcelonában. Lógott az eső lába és erős szél fújt a barcelonai versenypályán. Rendesen elrajtolt a mezőny és végül nem esett az eső a 66 körös verseny alatt. Pierre Gasly szabálytalanul állt be a rajthelyére, amiért később öt másodperces büntetést kapott.

Akár azt is írhatnánk, hogy rajtcél győzelmet szerzett a Mercedes brit pilótája, de nem így volt. A rajt után ugyanis szinte azonnal elvesztette a győzelmet, miután a Red Bull hollandja egy határozott mozdulattal megelőzte a címvédő világbajnokot. Hat körrel a verseny leintése előtt azonban behívták a 36 éves pilótát a bokszba gumicserére, s ezután friss gumikon egy kis segítséggel megszerezte az első helyet és meg is tartotta azt a kockás zászlóig. Ehhez azonban előtte meg kellett előznie Valtteri Bottast, aki azért nem engedte át olyan simán a második helyet csapattársának a verseny 52. körében.

Max Verstappen másokkal egyetemben (Leclerc, Perez) friss gumikra váltott a verseny végén és ráment a leggyorsabb körért járó egy pontra, amit végül haza is vihet. Jelenleg 14 pont hátrányban áll az egyéni ponttábla második helyén Hamilton mögött.

Meg kell dicsérni a Ferrarival a negyedik helyen célbaérő Charles Leclerc-t. Miközben csapattársa, a hazai versenyét futó Carlos Sainz is a hetedik, pontszerző helyen futott be. Sergio Pereznek ezúttal az ötödik hely jutott, miután látványosan megelőzte Daniel Ricciardót. A McLaren ausztrál pilótája még így is a középmezőny legjobbjaként a hatodik helyért járó pontokkal gazdagodott. Azért Lando Norrisnak, Ricciardo csapattársának, sem kell szégyenkeznie, nyolcadik lett. Az első tízbe még Esteban Ocon az Alpine-nal és Pierre Gasly az AlphaTaurival fért be.

Egy kiesője van a versenynek. Gasly japán csapattársa, Juki Cunoda még a verseny elején, a hetedik körben, autója meghibásodása miatt állt félre a pálya szélére. A kék-fehér autó motorja kihagyott, így nem maradt más választása a kisnövésű pilótának, minthogy kiáll a versenyből.

Folytatás két hét múlva (2021. május 23.) Monacóban. 2020-ban a koronavírus járvány miatt rendhagyó módon elmaradt ez a futam, ami a mezőny nagy kedvence és ahol a kezdetektől kezdve rendeznek Forma-1-es futamokat. Idén mintegy 7500 nézőt engednek a lelátókra a hercegségben, ahol a főpróbát megtartották ezen a hétvégén a Formula E mezőnye segítségével.

2021-es Forma-1-es Spanyol Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton Mercedes                         1:33:07.680
  2. Max Verstappen Red Bull + 15.841
  3. Valtteri Bottas Mercedes                              + 26.610
  4. Charles Leclerc Ferrari                                                + 54.616
  5. Sergio Perez Red Bull                                + 1:03.671
  6. Daniel Ricciardo McLaren             + 1:13.768
  7. Carlos Sainz Ferrari                                                + 1:14.670
  8. Lando Norris McLaren +1 kör
  9. Esteban Ocon Alpine                                     +1 kör
  10. Pierre Gasly AlphaTauri                           +1 kör
  11. Lance Stroll Aston Martin +1 kör
  12. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         +1 kör
  13. Sebastian Vettel Aston Martin                         +1 kör
  14. George Russell Williams             +1 kör
  15. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +1 kör
  16. Nicholas Latifi Williams +1 kör
  17. Fernando Alonso Alpine +1 kör
  18. Mick Schumacher Haas +2 kör
  19. Nyikita Mazepin Haas +2 kör
  20. Juki Cunoda AlphaTauri             Nem ért célba

A világbajnokság állása a Spanyol Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 94 pont
  2. Max Verstappen 80 pont
  3. Valtteri Bottas 47 pont
  4. Lando Norris 41 pont
  5. Charles Leclerc 40 pont
  6. Sergio Perez 32 pont
  7. Daniel Ricciardo 24 pont
  8. Carlos Sainz 20 pont
  9. Esteban Ocon 10 pont
  10. Pierre Gasly 8 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 141 pont
  2. Red Bull 112 pont
  3. McLaren 65 pont
  4. Ferrari 60 pont
  5. Alpine 15 pont
  6. AlphaTauri                         10 pont
  7. Aston Martin  5 pont
  8. Alfa Romeo  0 pont
  9. Williams 0 pont
  10. Haas  0 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/