Pályázat- Virágos Magyarország 2013

Meghosszabbított határidővel, május 31-ig várják az önkormányzatok  jelentkezését a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenybe falu,  illetve város kategóriában. A jelentkezés az interneten keresztül lehetséges a www.viragosmagyarorszag.hu  honlapon.

A  Magyar Turizmus Zrt. kiemelt projektként  kezeli a „Virágos  Magyarországért” versenyt, mely  immár csaknem két évtizedeMagyarország  legsikeresebb környezetszépítő megmérettetése, és talán ennél is több:  mozgalom. Célja a  kulturált és vonzó településkép kialakítása, a fenntartható fejlődés  szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának  ösztönzése, az életminőség javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet  erősítése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása. A virágos, kellemes környezet nem csak az adott település lakosainak  életminőségét javítja, hanem az odalátogató turisták szempontjából is kiemelten  fontos, hogy szép környezetben tölthessék el szabadságukat.

A  versenyt  a turisztikai szakma  indította útjára, és két évtizede töretlen támogatója. Az idei – immár 20.  alkalommal meghirdetett – megmérettetés szervevezéséhez az MT Zrt. továbbra is  biztosítja a működési hátteret. A nemzeti turisztikai marketingszervezet  célja, hogy a jövőben a marketing területén még hatékonyabban segítse a  versenyt és regionális marketing igazgatóságai fokozottabb bevonásával konkrét  promóciós együttműködést is biztosítson. A verseny a Magyar Turizmus Zrt. mellett  minisztériumok, az Országgyűlés több bizottsága és számos civil szervezet  összefogásában valósul meg. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor két  település részére ajánlott fel díjat.

A  verseny fődíja: Magyarország képviselete a 2014. évi Európai Virágos Városok és  Falvak Versenyében /Entente Florale Europe/.

Tavaly Százhalombatta és Lövő indult az európai versenyen, mindketten  ezüst fokozatot elérve. Ebben az évben Hévíz és Csopak készül az európai  megmérettetésre. A nemzetközi zsűri július elején keresi fel a két  települést.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*