Pad Zoltán az MR Énekkar új karnagya

A 2014-15-ös Évadtól kezdődően Pad Zoltán irányíthatja az MR Énekkart, miután a közmédia Zenei Együttesei által decemberben kiírt pályázatának bíráló bizottsága őt találta legalkalmasabbnak a nagy múltú énekkar irányítására.  Feladatait  2014. augusztus 1-től látja el.

 

Pad Zoltán

Erdei Péter tanítványaként 2003-ban kiváló minősítéssel diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem középiskolai énektanár – karvezető szakán.

Főiskolai évei alatt, 2001-ben létrehozta az énekkarból és hangszeresekből álló Buxtehude kamaraegyüttest, amellyel számos sikeres koncertet adott.

2003-ban elnyeri a német állam DAAD ösztöndíját, segítségével a Müncheni Zeneakadémián folytatja tanulmányait.

2005 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének tanársegéde, majd adjunktusa.  A Kodály Intézetben angolul tanít: főként kórussal kapcsolatos és kortárs zenei előadásokat tart, valamint karvezetést oktat.

2007 márciusában részt vesz az Europa Cantat által szervezett Fiatal Karvezetők 4. Nemzetközi Versenyén, ahol elnyeri a közönségdíjat és a legeredményesebb magyar versenyzőnek járó különdíjat. A háromfordulós verseny döntőjének nyilvános hangversenyén a Zeneakadémia Vegyeskara mellett az MR Énekkart is vezényli.

2008-ban a pekingi Központi Zeneakadémia meghívott vendégprofesszoraként egy szemesztert Kínában tölt

2009 augusztusától a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagya. Az énekkarral számos sikeres koncertet adott hazánkban és külföldön egyaránt, több ősbemutató és magyarországi bemutató fűződik nevéhez. A Hungarotonnál 2011-ben jelent meg Liszt-lemeze, amely számos első felvételt is tartalmaz. Folyamatban van egy magyar kortárs lemez felvétele is, amely 2014. január elejére készül el.

2011 májusában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen doktori fokozatot (DLA) szerzett.

2012 őszén Katar történetének első operabemutatóján a Kodály Kórusból és a Magyar Állami Operaház kórusából alakult énekkar karnagya (Verdi: Aida).

2012-ben a vezetése alatt működő Kodály Kórus Príma-díjban részesült.

2013. decemberében Erdély és egyben Románia történetében először hangzott fel Liszt Krisztus oratóriuma: a Karácsonyi Oratóriumot a Nagyváradi Állami Filharmonikus Zenekar és Énekkar, valamint a Kodály Kórus élén dirigálja.

 

MR Énekkar

A nagy múltra visszatekintő Énekkar repertoárja az 1950-ben történt alapítása óta felöleli a klasszikus kórusmuzsika minden területét, beleértve az a cappella kórusműveket éppúgy, mint, az opera- és oratóriumirodalom remekműveit a reneszánsztól napjainkig.

Koncertjein a klasszikus és kortárs zeneszerzők művei egyaránt szerepelnek, így a legnevesebb magyar szerzők, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Ligeti György, Kurtág György, Vajda János, Orbán György szerzeményei is.

Az Énekkar közreműködésével számtalan rádió- és televízió-felvétel és több mint 80 lemez készült. Az 1997-ben, Solti Györggyel és a Berlini Filharmonikusokkal rögzített Kodály- és Bartók művekből álló CD-t a klasszikus zenei kategóriában Grammy-díjra jelölték.  Az Énekkar rendszeres meghívottja jelentős nemzetközi fesztiváloknak is fellépett már a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Pesarói Rossini Fesztiválon és a Bécsi Ünnepi Játékokon is.

Az MR Énekkar, kezdetektől főszereplői az évente megrendezésre kerülő Budapesti Wagner Napoknak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*