Ötszázan tüntettek Kézdivásárhelyen a letartóztatott Beke István mellett

Mintegy ötszázan tüntettek szerda este Kézdivásárhelyen a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke István szabadon bocsátását követelve – írták a csütörtöki székelyföldi napilapok.

    A Kézdivásárhelyen megjelenő Székely Hírmondó szerint a közösségi hálón szerveződött spontán tüntetésen Je suis Beke István (Beke István vagyok) táblákat is lehetett látni. A tömeg kezdeti néma tüntetése akkor vált hangossá és indulatossá, amikor csendőrök jelentek meg a helyszínen, és a gyülekezés törvénytelenségére figyelmeztették a résztvevőket. A Székely Hírmondó beszámolója szerint ekkor “az idős néniktől a nehézfiúkig mindenki az egyenruhásokat kezdte szidalmazni”.
    A csendőrök távozása után a gyászlobogóval, magyar és székely zászlóval is felszerelkezett emberek a városháza elé vonultak, és a polgármester szolidaritásvállalását követelték. Mivel ez nem történt meg, a tömeg a rendőrség elé vonult, ahol a gyanúsított szabadon bocsátását követelte.
    A Háromszék című napilap beszámolója szerint a felvonulók többek között azt skandálták, hogy “Igazságot akarunk, terroristák nem vagyunk!”, “Engedjétek szabadon!”, “Hol van a bomba?!”, “Holnap is jövünk, még többen leszünk!”. A félezres tömeg a nacionalista hangvételű Antena 3 hírtelevízió helyszínen filmező stábjának azt skandálta, hogy “Hazudik a média!”. A felvonulók később visszatértek a főtérre, ahol a letartóztatott Beke István édesapja köszönte meg a szolidaritást.
    A tüntetők a székely és a magyar himnusz eléneklése után békésen távoztak.

Forrás:MTI