OTP: 40,57 milliárd forint adózott nyereség

Az OTP bankcsoport a második negyedévben 40,57 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az első negyedévi 11,23 milliárddal és a tavalyi második negyedévi 41,1 milliárddal – közölte a társaság gyorsjelentésében csütörtökön a BÉT honlapján.

    A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint 2013 második negyedévének korrigált adózott eredménye 52,3 milliárd forint volt, 41 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és 28 százalékkal az előző negyedévinél. Ez az eredmény az egyedi tételekkel, egyebek mellett a bankadóval, illetve 2013-ban a tranzakciós illeték elmaradása miatti egyszeri fizetési kötelezettséggel korrigált összeg.     A javulást a jelentés döntően a 65 százalékkal alacsonyabb társasági adóterhelésnek tulajdonítja, hiszen a korrigált adózás előtti eredmény gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévivel.     A működési eredmény 2 százalékkal javult. A nettó kamatbevétel 2 százalékkal, a nettó díj- és jutalékeredmény 13 százalékkal, az egyéb nem kamatjellegű bevétel 30 százalékkal javult egy év alatt. Eközben a működési költségek 10 százalékkal emelkedtek, a kockázati költségek 7 százalékkal csökkentek.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*