Összeül a legerősebb női négyes

A hétvégi válogatón elért eredmények alapján a szövetség szakmai csapata összeállította a lehető legerősebb női négyest, amelyben helyet kapott a hétvégi K-1 500 méteres döntő négy leggyorsabb kajakosa, benne a válogatót megnyerő páros is.
Felnőtt világbajnoki keretet hirdetett Storcz Botond szövetségi vezetőedző, ezzel választ adva a legizgalmasabb nyitott kérdésre: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Fazekas-Zur Krisztina ülhet be az 500 méteren rajthoz álló női négyesbe. A magyarok ebben a versenyszámban a 2009-es világbajnokság óta nem kaptak ki egyetlen világversenyen sem.

Az elmúlt öt szezonban a négyes két állandó tagja Szabó Gabriella és Kozák Danuta volt. Fazekas-Zur Krisztina ott lapátolt a londoni olimpián aranyérmet szerző egységben, a jelenleg legjobb formában levő női kajakos, Kárász Anna pedig már tavaly bebizonyította, hogy helye van a négyesben, hiszen az egység tagjaként világbajnoki címet szerzett a moszkvai világbajnokságon.

A milánói kvalifikációs világbajnokságra készülő felnőtt válogatott 14 klub 40 versenyzőjéből áll. A csapat legfiatalabb tagja a 16 esztendős Homonnai Luca, a rangidős pedig a férfi négyes vezérevezőse, a 37 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán.

Storcz Botond szövetségi vezetőedző a keddi szétlövés után azt mondta, hogy éremelvárásokat most nem fogalmaz meg a világbajnokságra. A cél annyi kvóta megszerzése, hogy legyen esély a kimagasló szereplésre a jövő évi olimpián és Magyarország megtarthassa vezető pozícióját a világ kajak-kenu sportjában.