Oscar-díj – Lady Gaga nem lép fel a gálán

Lady Gaga éppen filmet forgat, ezért nem énekli el a vasárnapi Oscar-gálán a Top Gun: Maverick Oscar-jelölt betétdalát, de a legjobb filmdal-kategória többi előadója fellép majd – mondta el szerdán a 95. Oscar-díjátadó sajtótájékoztatóján Glenn Weiss, az élőben sugárzott műsor executive producere.

    A ceremónián elhangzik Rihannától a Fekete Párduc 2. Lift Me Up című száma, a Minden, mindenhol, mindenkor című filmből a This Is A Life David Byrne, Stephanie Hsu és a Son Lux előadásában, az Applause a Tell It like a Woman című filmből Sofia Carson és Diane Warren előadásában, valamint az RRR című produkció Naatu Naatu című száma Rahul Szipligundzs és Kaala Bhairava tolmácsolásában – írta a The Hollywood Reporter.
Molly McNearley, az Oscar-műsor executive producere arról is beszélt, hogy a gála házigazdája, Jimmy Kimmel nem hagyja majd szó nélkül a tavalyi botrányt, amikor Will Smith felrohant a színpadra, és pofon vágta Chris Rock műsorvezetőt egy a felesége rovására elsütött vicce miatt. “Foglalkozunk vele, aztán továbblépünk” – ígérte.
Mivel Smitht, aki tavaly díjazott lett, tíz évre kitiltották az amerikai filmakadémia rendezvényeiről, az a hagyomány is borul, hogy az előző évi színészi Oscar-díjas adja át az új díjazottnak a trófeát.
A filmakadémia visszavonta azt a nagy ellenállást kiváltó döntését, hogy nyolc kategória díjának átadását csak felvételről vágja be a műsorba, hogy rövidebb legyen a közvetítés. Ricky Kirshner executive producer ezzel kapcsolatban kiemelte: az idei műsor egyik fő motívuma éppen a filmes szakmák előtti tisztelgés. “Megpróbáljuk bemutatni, hogyan járulnak hozzá egy film elkészítéséhez, és elismerni a munkájukat” – fogalmazott.
A műsor közben az egyes kategóriák jelöltjeiről egy-egy QR-kódot is küldenek majd a nézőknek, hogy annak segítségével minden jelölt munkáját jobban megismerhessék egy 2-3 perces videóból – tette hozzá Kirshner.
Az amerikai filmakadémia idei Oscar-díjaira a legtöbb, 11 jelölést a Minden, mindenhol, mindenkor című sci-fi kapta. A két Danielként emlegetett Daniel Kwan és Daniel Scheinert független alkotása a legjobb film mezőnyben a kilenc díjra jelölt Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús drámával, a szintén kilenc jelölést gyűjtő A sziget szellemeivel, a nyolc kategóriában jelölt Elvis című életrajzi filmmel, Steven Spielberg hét díjra esélyes A Fabelman családjával, Tom Cruise hat kategóriában jelölt Top Gun: Maverick és Todd Field ugyancsak hat díjra jelölt Tár című karmesterdrámájával, továbbá az Avatar – A víz útja, A szomorúság háromszöge és a Women Talking című filmekkel versenyez.
Az Oscar-gálát helyi idő szerint vasárnap este rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. A magyar nézők az élő közvetítést a Disney+ streamingszolgáltatáson láthatják angol nyelven. A magyar közvetés 23 óra 30 perckor kezdődik a vörösszőnyeges bevonulással, a ceremónia pedig hétfőn hajnali 1 órától látható. A Disney+ közleménye szerint az élő műsor később ismét megtekinthető lesz a szolgáltatáson.

MTI