Országos pártértekezletet hívott össze december 13-ra az MSZP országos választmánya

Országos pártértekezletet hívott össze december 13-ra az MSZP országos választmánya, a tanácskozáson a párt átalakításáról és az új baloldali politika főbb irányairól döntenek – közölte az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Botka László azt mondta: az idei három választást pártja elveszítette, de az is világos, hogy a választók az MSZP-t bízták meg azzal, “hogy az orbáni rendszer baloldali alternatíváját építse fel”. Hangsúlyozta, a következő két hónapban rakják le az új MSZP alapjait.

A választmányi elnök értékelése szerint az MSZP-nek sok mindent másképpen kell csinálnia: más struktúrát kell kialakítania, másféle politikát, kell folytatnia, továbbá másfajta stílusban kell politizálnia.

Botka László kitért arra, hogy a decemberi pártértekezleten személyi ügyekről nem lesz szó.

Bejelentette azt is, hogy szegedi polgármesterré történő újraválasztása miatt csütörtökön lemondott parlamenti mandátumáról, a választmány pedig úgy döntött, hogy a parlamenti helyet Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese kapja.

Tóbiás József, az MSZP elnöke elmondta, a választmány amellett foglalt állást, hogy a 2015-ös költségvetés nem növelheti tovább a szegénységet. Mint mondta, ma Magyarországon 3,4 millióan élnek a létminimum alatt, 600 ezer gyermek pedig nehéz körülmények között. Az önkormányzatok forráshiányosak, pedig azok biztosítanák a szociális ellátórendszer alapjait – hangsúlyozta.

A politikus közölte, olyan költségvetést várnak el a kormánytól, amely megvédi a munkavállalókat, csökkenti az adóterheiket, és amely lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a szociális krízis kezelésére. Olyan költségvetést vár el az MSZP, amely nem elvon, hanem további forrásokat juttat az oktatásnak – tette hozzá.

Tóbiás József hangsúlyozta, szeretnék, ha a költségvetés átlátható lenne, és tartalmazza a Magyarország helyzetével kapcsolatos tényeket. Véleménye szerint a jövő évi büdzsének javítania kell a nyugdíjasok élethelyzetét.

A Demokratikus Koalícióval kapcsolatos kérdésre válaszolva Botka László, aki Szegeden a baloldali pártok közös jelöltje volt, azt mondta, együttműködés van, összefogás választások előtt lehetséges; most három és fél évig nem lesznek Magyarországon választások.

Tóbiás József később ehhez azt fűzte hozzá: elkezdődött az építkezés korszaka, rendezik soraikat és kijelölik, milyen irányba, kívánnak politizálni, mert “a választásokat általában a választók többsége dönti el, nem pedig a politikai formáció ilyen vagy olyan léte”. Hangsúlyozta, három és fél év bőven elég arra, hogy számba vegyék erőiket, képesek legyenek maximalizálni támogatóikat, hogy ennek mentén kössenek megállapodást “egy új Magyarországról”.

Kifejtette, a választmány – levonva a választások első tanulságait – támogatja azt, hogy a vidéki településeken erősítsék meg az MSZP jelenlétét, ez pedig a választókerületi alapú építkezést jelenti. A pártelnök közölte, a megyei elnöki pozíció továbbra is megmarad, ők folytatják majd a megyei értelmiséggel a párbeszédet.

Tóbiás József szerint a párt átalakításának célja, hogy az MSZP közelebb kerüljön a választókhoz. A leghatékonyabb és a legszervezettebb párttá szeretnének válni egy éven belül – tűzte ki célul.

Forrás:MSZP